„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nem bomba volt a gépen, derült ki a roncsokból.
Francia szakértők vizsgálták meg a 2016-ban lezuhant MS804-es járat maradványait - írja a BBC. Az Egyptair egyiptomi légitársaság repülőgépe Párizsból tartott Kairóba, amikor útja vége felé eltűnt a radarokról, és lezuhant. A katasztrófában hatvanhatan vesztették életüket.
Mivel kevéssel azelőtt egy orosz gép bombamerénylet következtében zuhant le, hasonló okok merültek fel az MS804 esetében is. Az egyiptomi hatóságok állítólag találtak is robbanószerre utaló nyomokat. A franciák viszont ennek ellentmondó eredményre jutottak.
Álláspontjuk szerint a legvalószínűbb, hogy tűz ütött ki a pilótafülkében, miközben a gép utazómagasságban haladt. A tüzet nem sikerült eloltani, és ez okozta a gép lezuhanását. Erre utalnak a hangfelvételek, amelyeken a személyzet a tűzről beszél, illetve a füstérzékelők adatai.
A tűz lehetősége korábban is felmerült, sőt az egyik forgatókönyv szerint az egyik pilóta hibás telefontöltője okozta a zárlatot. Ezt a franciák nem erősítették meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.