Trump volt személyes ügyvédje kedden – vádalku keretében – kijelentette, hogy Donald Trump utasítására, vele egyeztetve követett el bűncselekményt azzal, hogy pénzt utalt át 2016-ban a kampányfinanszírozásra szánt pénzekből két nőnek, hogy ne beszéljenek Trumphoz fűződő korábbi viszonyukról.
Michael Cohen vallomása valószínűleg az eddigi legrosszabb dolog, amivel Donald Trumpnak szembesülnie kell elnökként – jelentette ki Michael Caputo, Trump korábbi tanácsadója a Politico című lapnak nyilatkozva.
Caputo úgy ítélte meg, hogy Trump korábbi kampánymenedzserének, Paul Manafortnak a pere korántsem annyira aggasztó, mint Michael Cohen eskü alatt tett vallomása. Egy neve elhallgatását kérő, a Fehér Házhoz közeli ügyvéd szerint Cohen még több kárt okozhat Trumpnak, hiszen rálátása volt az ő üzleti és személyes ügyeire, és olyan információkkal rendelkezhet, mint talán senki más.
Cohen muníciót adhat a demokrata párti politikusoknak, akik – ha az őszi félidős választásokon megszerzik a többséget a képviselőházban – megindíthatják az alkotmányos vádeljárást az elnök elmozdítására.
Michael Cohen, akit banki és adócsalással, valamint a kampányfinanszírozási törvény megsértésével gyanúsítanak, kedden délután a manhattani bíróságon eskü alatt vallotta, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány során Donald Trump utasította őt arra, hogy a választások befolyásolása végett fizessen két olyan nőnek a hallgatásáért, akik azt állították, hogy évekkel korábban viszonyuk volt az akkor még üzletember Trumppal.