Trump: Nem tudtam róla, hogy az ügyvédem fizetett két nő hallgatásáért

Az amerikai elnök tagadja, hogy a választási kampányra szánt pénzekből fizettek le két nőt, akik azt állították, hogy még üzletemberként viszonya volt velük.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Trump: Nem tudtam róla, hogy az ügyvédem fizetett két nő hallgatásáért

Tagadja Donald Trump, hogy megsértette volna a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályokat: az amerikai elnök szerint volt ügyvédje, Michael Cohen nem a kampányra szánt pénzekből vásárolta meg annak a két nőnek a hallgatását, akik azt állították, hogy korábban – még üzletemberként – viszonyuk volt az elnökkel. Trump azt állította, csak később szerzett tudomást arról, hogy volt ügyvédje fizetett a nőknek.

Amikor tudomást szereztem róla, az első kérdésem az volt: kampánypénzből lett-e finanszírozva, mert az kicsit rázós lett volna

– mondta Donald Trump a Fox televíziónak adott interjújában. Szerinte nem így történt, saját pénzéből fizetett az ügyvédnek, nem pedig a kampánykasszából.

Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje kedden egy manhattani bíróságon vádalkut kötött, és elismerte bűnösségét többrendbeli banki és adócsalásban, valamint a kampányfinanszírozási törvény megsértésében. Cohen azt állította a bíróságon, hogy az elnökkel egyeztetve, az ő utasítására fizetett a Stormy Daniels néven ismert Stephanie Clifford pornószínésznőnek, aki azt állította, hogy évekkel korábban egyéjszakás kalandja volt Trumppal, valamint így vásárolta meg egy bulvárlaptól Karen McDougal Playboy-modell történetét a Trumppal folytatott viszonyáról. 

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője szerda délután leszögezte: Donald Trump nem követett el jogsértő cselekedetet azzal, hogy pénzt utalt át Michael Cohennak, és az elnök ellen senki nem is fogalmaz meg vádakat.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.