szerző:
hvg.hu

A hírcsatorna Trump mellett többek ellen is keresetet indított, miután kitiltották állandó fehér házi tudósítójukat.

Beperli a CNN Donald Trump amerikai elnököt és több segítőjét, amiért nem engedik be a csatorna fő fehér házi tudósítóját, Jim Acostát. Mint arról korábban beszámoltunk, Acosta belépőjét arra hivatkozva vették el, hogy az elnök múlt hét szerdai sajtótájékoztatóján megakadályozta, hogy egy gyakornok lány kivegye a kezéből a mikrofont, miközben kérdést tett fel. Az elnöki hivatal szerint a tudósító erőszakot alkalmazott, ezt pedig egy manipulált videóval próbálták bizonyítani.

A CNN és Acosta most arra hivatkozva pereli be az elnököt, John Kelly kabinetfőnököt, Sarah Sanders sajtótitkárt, Bill Shine helyettes kommunikációs igazgatót, valamint a titkosszolgálatnak a vezetőjét és azt az alkalmazottját, aki elvette Acosta állandó belépőjét, hogy megsértették az amerikai alkotmány első és ötödik kiegészítését. Ezek a szólás- és sajtószabadságra, valamint a tisztességes eljárásokra vonatkoznak.

A CNN azt írta, múlt pénteken hivatalos levélben kérték a Fehér Háztól Acosta állandó belépőjének visszaállítását, belengetve egy per indítását, de ez sem hatott. Kedden ezután Washingtonban benyújtották a keresetet, előzetes határozatot is kérve a bíróságtól, hogy Acosta mielőbb újra bejuthasson a Fehér Házba.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Egy fiatal lány lett az ország legsokoldalúbb informatikusa

Egy fiatal lány lett az ország legsokoldalúbb informatikusa

Kampányfinanszírozási botrány: bizonyítékok vannak Trump ellen?

Kampányfinanszírozási botrány: bizonyítékok vannak Trump ellen?

Agyevő amőba ölt meg egy seattle-i nőt, aki csak az orrát akarta kitisztítani

Agyevő amőba ölt meg egy seattle-i nőt, aki csak az orrát akarta kitisztítani

"Fenyegetnek, kivéreztetnek bennünket" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gyenis Ágnes

"Fenyegetnek, kivéreztetnek bennünket" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Gyenis Ágnes

„A főnöknek az a dolga, hogy lehetőségeket teremtsen”

„A főnöknek az a dolga, hogy lehetőségeket teremtsen”