Orbán nagy tisztelője és a magyarok vigasztalója a szélsőjobbos holland fenegyerek

Geert Wilders, a Szabadságpárt (PvV) vezetője Amszterdamot annyira baloldali liberális városnak tekintette, hogy ott soha nem indított jelöltet az önkormányzati választáson, nehogy az a szégyen érje, hogy az emberei kudarcot vallanak. Sokkal bátrabbnak bizonyult Thierry Baudet, az általa alapított és vezetett új szélsőjobboldali párt, a Fórum a Demokráciáért (FvD) a márciusi helyhatósági szavazáson két helyet szerzett a 45 fős testületben. Az FvD által is támogatott Élhető Rotterdamért nevű helyi párt pedig 11 fővel a legnagyobb frakciót alakíthatja Rotterdamban.

A tavaly márciusi parlamenti választáson az FvD még csak a szavazatok 1,8 százalékát kapta, és 2 mandátumhoz jutott a 150 fős törvényhozásban, de a friss közvélemény-kutatások már a második-harmadik helyen mérik. A PvV visszaesett, és már csak a nyolcadik helyen található, miután a szélsőjobboldalon vetélytársa akadt. Az FvD azokból alakult, akik a 2016-os népszavazáson sikeresen kampányoltak az EU és az Ukrajna közti társulási egyezmény ellen, amit a hollandok végül elutasítottak.

Geert Wilder az Brüsszelben egy Eu elleni tüntetésen 2014. május 20-án

AFP / Georges Gobet

Baudet, akárcsak Wilders, legszívesebben kiléptetné az európai integráció alapító tagjának, az 1957-es római szerződés aláírójának számító Hollandiát az EU-ból. A Fórum a Demokráciáért a konszenzuson alapuló hagyományos holland politikába az elit- és idegenellenes populizmust bevivő – 2002-ben meggyilkolt – Pim Fortuyn ideológiai örökösének tartja magát, ahogy a Szabadságpárt is.

Míg azonban a rendőri védelem alatt élő Wilders radikálisan iszlámellenes, azaz a muszlim bevándorlókra fókuszál – bár kampányolt már kelet-európai gazdasági migránsok ellen is –, addig a 35 éves, francia gyökerű családban született, eddig leginkább íróként ismert Baudet a fehérek felsőbbrendűségét és Európa keresztény gyökereinek megvédését hangoztatja.

A Financial Times londoni gazdasági lap elemzésében az europopulizmus 2.0-s verziójához sorolja az osztrák Sebastian Kurzcal és az olasz Luigi Di Maióval, illetve Matteo Salvinivel együtt. Baudet szexista megjegyzéseket is tesz, a nőkről az a véleménye, hogy nincsenek ambícióik, s több szakmában is sokkal rosszabbul teljesítenek, mint a férfiak, a külföldiekről pedig azt állítja, hogy azok csak felhígítják a holland nemzetet.

Európa kulturális örökségét a holland szélsőjobb új csillaga nemcsak a bevándorlóktól félti – akikkel kötelezően el akarja fogadtatni a nyugat-európai értékeket –, hanem országa politikai elitjétől, valamint az EU bürokráciájától is.

Baudet a külpolitikában Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök odaadó híve, A határok jelentősége című könyvéből pedig az is kiderül, hogy Orbán Viktort is tiszteli. „Ez a könyv vigasztaló lehet minden magyarnak, mivel rámutat, hogy jól teszik, amikor megvédik, ami az övék. Vagyis azt, amit csak nemrég szereztek vissza egy másik, nemzetek fölötti diktatúrától, és minden joguk megvan, hogy a sajátjuknak tartsanak” – így értékelte a Századvég Kiadó jóvoltából magyarul is megjelent művet Roger Scruton Brexit-párti brit filozófus. Baudet a nyilatkozataiban is támogatja a magyar miniszterelnököt, s olyan hősnek tartja, akit az egész nyugati világnak dicsérnie kellene a migráció elleni határozott kiállása miatt.

A magát a legjelentősebb holland gondolkodónak tekintő Baudet csak részben célozza meg ugyanazt a választói kört, mint Wilders. Míg a Szabadságpárt a populista szólamokra fogékonyabb, kevésbé iskolázott rétegeket tartja legfőbb célközönségének, az FvD nyitni próbál az értelmiség felé is, amely a holland közgondolkodás szerint az átlagpolgároknál jóval liberálisabb. Abban viszont Baudet hasonló Wildershez, hogy az FvD tagjai sem vallanak antiszemita nézeteket.

Baudet nemcsak Wilderstől, hanem a jobbközép elveket valló liberális miniszterelnöktől, Mark Ruttétől is vehet el szavazókat, és feltűnésére a kormányfőnek is reagálnia kell. Az egy évvel ezelőtti választást megelőzően a közvélemény-kutatások Wilders győzelmét ígérték, ám a Szabadságpárt csak a második lett, a legtöbb mandátumot a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) nyerte. Rutte azonban csak hét hónapig tartó egyeztetés után tudta megalakítani a négy pártból álló, egymást követő harmadik koalíciós kormányát, amelynek mindössze egyfős többsége van a parlamentben.

Hollandiát hosszú időn át a kereszténydemokrata és a baloldali, illetve liberális pártok váltógazdasága irányította, és a tengertől visszanyert területekről elnevezett politikai poldermodell konszenzusos kormányzást és toleráns társadalmat jelentett. Az országban két évtizede megjelent populizmus azonban egyre nagyobb bizonytalanságot visz a parlamenti bejutási küszöbbel nem védett rendszerbe, amelyben már nincsenek kiemelkedő erejű pártok, s nemcsak az euroszkeptikusok és az idegenellenesek választhatnak maguknak saját politikai erőt, hanem az állatbarátok és az ötvenen túliak is.

Ez kényes lavírozásra kényszeríti a kormányfőt, amiben 2010 óta sok tapasztalatot gyűjthetett Rutte. Például azt, hogy a tavalyi választási kampányban azzal fogta ki a szelet Wilders vitorlájából, hogy a toleranciájáról híres, egymillió muszlimot befogadó, 17 milliós Hollandiában szokatlanul szigorú szabályokat ígért a bevándorlás féken tartására. Közölte például, hogy nem támogatja azokat, akik soron kívül juttatnák lakáshoz a bevándorlókat. „A hozzánk érkezőknek be kell állniuk a sor végére” – mondta a miniszterelnök, majd elmarasztalta azokat a városokat, amelyek pozitív diszkriminációt alkalmaznak a menekültek javára.

Hasonlóképp reagálhat Baudet feltűnésére is. És arra is számítani kell, hogy a Nagy-Britannia kilépésével az ötödik legerősebb uniós gazdasággá előlépő Hollandia az EU-fórumokon is aktívabb lesz, amire Rutte is utalt a német Der Spiegel hetilapnak, illetve a Financial Timesnak adott interjújában. A holland szándék két fő eleme az eurózónában és az uniós költségvetésben a francia központosító elképzelésekkel szemben a nemzeti pénzügyi felelősségválallás támogatása, illetve a kelet-európai tagországok meggyőzése a menekültek okozta teher megosztására.

A cikk a HVG 2018/14. számában jelent meg.