Aggódva várják az USA szövetségesei Donald Trump és Vlagyimir Putyin július 16-ai csúcstalálkozóját. A nyugatiak attól félnek, hogy a Fehér Ház ura ugyanúgy üres ígéretekért cserébe tesz majd Moszkvának engedményeket, mint Kim Dzsong Unnak.
„Majd meglátjuk” – mondta Donald Trump a hét végén arra a kérdésre válaszolva, az USA végül elismeri-e jogszerűnek azt, hogy 2014-ben Oroszország magához csatolta az Ukrajnához tartozó Krímet. Az amerikai elnököt azt követően faggatták az újságírók, hogy Washingtonban bejelentették: július 16-án, Helsinkiben megtartja első hivatalos csúcstalálkozóját Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
A Krímmel kapcsolatos kétértelmű nyilatkozat is mutatja, hogy a Fehér Ház ura most sem dolgozza ki előre tárgyalási stratégiáját, ahogy azt a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel folytatott június 12-ei szingapúri tárgyalásait megelőzően is elmulasztotta. Bár akkor a világ még reménykedve várta a csúcsot, a találkozón aláírt másfél oldalas dokumentumban szinte semmi konkrétum nem szerepelt. De ez is elég volt ahhoz, hogy Trump mindenkit meglepve megígérje, hogy az USA véget vet a Dél-Koreával közös hadgyakorlatoknak. Trump – aki szemmel láthatóan irigyli az autoriter vezetők gyakorlatilag korlátlan hatalmát – többször is humoros és okos politikusnak nevezte Kimet, aki hazatérve megszegte azon ígéretét, amely szerint országa felhagy az atomprogramjával: műholdfelvételek szerint folytatódik az urániumdúsítás.
A nyugatiak attól tartanak, hogy a Trump–Putyin-csúcson még siralmasabb eredmény születhet. Oroszország ugyanis alaposan felkészül az ilyen találkozókra, s félő, hogy néhány hangzatos bókért cserébe Trump komoly engedményeket tesz. Például elfogadja a Krím bekebelezését – ami miatt a nyugati országok (beleértve az USA-t is) 2014 óta több körben is szankciókat léptettek életbe Oroszország ellen. Vagy hozzájárul ahhoz, hogy Szíriában szabad kezet kapjon a Basar Asszad elnököt támogató Oroszország. A Krím ügyében Trump már korábban is megengedően nyilatkozott, egyszer még azt is magyarázgatta, hogy az oroszok joggal szállták meg, hiszen ott mindenki oroszul beszél.
Azt sem lehet kizárni, hogy Trump orosz kérésre leállítja a NATO bővítését – most éppen Macedónia csatlakozása kerülhetne napirendre –, vagy lelassítja az észak-atlanti szövetség keleti, Oroszországgal határos szárnyának megerősítését. A csúcs még akkor is Putyinnak hozhat többet a konyhára, ha nem születik megállapodás: a találkozó ugyanis mindenképpen azt jelzi majd, hogy Washington szerint Oroszország megkerülhetetlen hatalmi tényező.
Nem csak a Kim Dzsong Unnal folytatott színpadias tárgyalások láttán aggódnak a nyugatiak. Trump ugyanis több kérdésben foglal el Moszkváéhoz hasonló álláspontot. A nyugati hatalmak közötti transzatlanti szövetség alapjának számító NATO-ról például a napokban azt mondta, hogy az legalább annyira haszontalan Washington számára, mint az általa sokat bírált Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA). Az EU-ról sincs jobb véleménye, szerinte az unió célja az, hogy a kereskedelmi többletével kicsenje a pénzt az „amerikai malacperselyből”. Az amerikai elnök nem csupán a szavak szintjén gyengítené az uniót: miközben júniusban büntetővámokkal sújtotta az EU-ból – valamint Mexikóból és Kanadából – érkező acél- és alumíniumszállítmányokat, áprilisban állítólag azt javasolta a Fehér Házban Emmanuel Macron francia államfőnek, hogy egy jobb feltételeket tartalmazó kétoldalú kereskedelmi egyezmény érdekében vezesse ki országát az EU-ból.
A NATO-t és az EU-t támadó Trump-nyilatkozatokat Oroszország hatalmas örömmel fogadja. A Kreml – részben alapos indokkal – komoly fenyegetésként tekint ugyanis a közép- és kelet-európai országokat sorra befogadó katonai szövetségre, s az EU-val sem igen tud mit kezdeni. Oroszország a történelme során hozzászokott ahhoz, hogy Európában csupa kisebb országgal kell tárgyalnia, s miközben a félmilliárd embert magában foglaló EU, ha éppen egységes, gazdasági és politikai értelemben is túl nagy falat, Moszkva sokkal könnyebben tudja kompromisszumra kényszeríteni a külön-külön fellépő tagállamokat.
A helsinki csúcs minden bizonnyal újabb belpolitikai hullámokat vet majd az USA-ban. Hiszen míg az elnök valószínűleg azonnal elásná a csatabárdot Putyinnal – Trump az amerikai titkosszolgálatok által feltárt bizonyítékok ellenére is azt mondja, elhiszi az oroszoknak, hogy nem akarták befolyásolni a meglepő győzelmével végződött 2016-os amerikai elnökválasztás eredményét –, a külügy, a washingtoni kongresszus és Jim Mattis védelmi miniszter sokkal kritikusabban viszonyul Oroszországhoz. Mattis például azt szorgalmazza, hogy a 30–30–30–30 terv értelmében erősítsék tovább a NATO keleti szárnyát: a gyors reagálású erők támogatására a katonai szövetség legyen képes 30 nap alatt összevonni 30 szárazföldi zászlóaljat, 30 repülőszázadot és 30 hadihajót.
| Emlékezetes előzmények |
| A szovjet és az amerikai vezetők – a második világháborús három nemzetközi konferenciát leszámítva – először a hidegháború csúcspontján, 1953-ban találkoztak egymással, akkor a Sztálin halála után hatalomra került Nyikita Hruscsov és Dwight D. Eisenhower Genfben tárgyalt új biztonsági rendszer kiépítéséről. Az egyik leginkább emlékezetes pillanat az volt, amikor Hruscsov azt javasolta, ha a NATO-nak valóban a béke a fő célja, akkor a szervezetbe vegyék fel a Szovjetuniót is. A kezdeményezést az USA elutasította, s a csúcs után megindult enyhülésnek az 1956-os szuezi válság vetett véget. Tovább a cikkhez. |
A nyugatiak aggodalmát tovább növeli, hogy mindenki tudja, Trump pillanatnyi hangulatától függően fog viselkedni Helsinkiben, ahová a NATO brüsszeli csúcstalálkozója, majd egy rövid londoni látogatás után érkezik meg. Az USA szövetségeseivel folytatott legutóbbi tárgyalásain, a québeci G7-es csúcson úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, majd Szingapúr felé tartva az elnöki különgépről üzenve visszavonta az aláírását a közös nyilatkozatról, s gyengének és becstelennek nevezte a házigazdát, Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt. Utána pedig az egekbe magasztalta az emberi jogok szisztematikus megsértése, ellenfelei legyilkolása és büntetőtáborok működtetése miatt joggal hírhedt Kim Dzsong Unt.
A NATO-tagállamok vezetői állítólag már készülnek Trumpból, és igyekeznek nem felidegesíteni a narcisztikus politikust. Ez akár még működhet is. Julianne Smith, a New American Security nevű kutatóintézet transzatlanti kapcsolatokért felelős igazgatója szerint az európaiak olyan válaszokat igyekeznek adni, amelyek a legkisebb bel- és külpolitikai vihart kavarják. „Az európaiak aggódnak Mattisért, aki Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel ellentétben nem ért egyet Trump Korea- és Irán-politikájával. Amikor az elnök a G7-es csúcson megkérdezett néhány európai vezetőt Mattisról, a kifaggatott politikusok igencsak furcsán érezték magukat. Tudták, egy esetleges támogatás halálos csókot jelenthetett volna az amerikai védelmi miniszternek. Ezért inkább úgy próbálták megmenteni őt, hogy azt mondták, Mattis túl keményen bánik velük, mert követeli a védelmi kiadások megemelését” – árulta el Smith, hogyan is kell tárgyalni a világ első számú hatalmának vezetőjével.
NÉMETH ANDRÁS
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
