szerző:
Irházi János

Több társával együtt emberiség elleni bűntettel vádolják a Ceausescu-rezsim bukása utáni első államfőt, Ion Iliescut, amiért mozgósítására 1990 júniusában leszámoltak a Zsil-völgyi bányászok az ellenzéki tüntetőkkel.

„Hálás vagyok mindannyiuknak mindazért, amit ezekben a napokban bizonyítottak. Hogy erősek, öntudatos, fegyelmezett, megbízható munkások, akikre jóban, de leginkább a nehéz időkben számítani lehet.” Így mondott köszönetet 1990. június 15-én Ion Iliescu akkori román államfő a „rendteremtéshez” nyújtott segítségért annak a tízezer Zsil-völgyi bányásznak, akik a két nappal korábban kezdődött, halálos áldozatokat követelt akciójuk során szétverték a Bukarestben 52 napja tartó kormányellenes tüntetést, és feldúlták a fővárost. A bányászok nem először mentek csákányokkal, botokkal, lapátokkal felszerelkezve Bukarestbe, hogy a Nicolae Ceausescu uralma idején mellőzött, majd a diktátor 1989. decemberi bukása és kivégzése után hatalomra került Iliescu segítségére siessenek. Az államfőhöz kötődő Nemzeti Megmentési Front (FSN) által állított kormány ellen január óta tüntetett az ellenzék, amelynek megfélemlítésére a bányászok időről időre erődemonsrációkat, a román média személetes megfogalmazásával bányászjárásokat tartottak.

Iliescu cinikus kijelentése akkor bejárta a világsajtót, és most ismét napirendre került, miután a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék (ICCJ) melletti katonai ügyészség leporolta az ügyet, és februárban elkezdődött a 28 évvel ezelőtti bányászjárás pere. Emberiség ellen elkövetett bűntettel vádolják a politikától 2008-ban visszavonult kétszeres államfő, a ma 88 éves Iliescu mellett Petre Roman kormányfőt, Gelu Voican Voiculescu miniszterelnök-helyettest, Virgil Magureanut, a Román Információs Szolgálat (SRI) igazgatóját, Miron Cozma bányászvezért és Mugurel Florescu katonai főügyészt. A per a fő vádlottak nélkül folyik, ők ugyanis rendre nem jelennek meg az idézésre.

Egy működő demokráciában Iliescu köszönetnyilvánítása önfeljelentéssel ért volna fel, és az igazságszolgáltatás a végére járt volna az ügynek. A román katonai ügyészség azonban csak ímmel-ámmal vizsgálódott, majd 2009. június 17-én vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Pedig 856 megvert és fogva tartott tüntető írásban tett panaszt a velük szembeni erőszak, illetve jogtalan eljárás miatt. Az indoklásban az állt, hogy nem tudták azonosítani a verőeszközökkel randalírozó bányászokat, akik ütötték-verték az útjukba kerülő szakállasokat, szemüvegeseket, farmernadrágosokat: azokat, akik „nyilvánvalóan” a hatalom liberális ellenfelei. Radu Voinea katonai ügyészt a vizsgálat lezárását követően menesztették, majd nyugdíjazták.

Ion Iliescu a volt román elnök elhagyja a bíróságot, miután meghallgatták Bukarestben 2015. október 21-én.
©

A Ceausescu-rezsim 1989. decemberi bukása után az ország irányítását átvevő, a diktátor által a taccsvonalon túlra tolt második-harmadik vonalbeli kommunista funkcionáriusokból alakult FSN joggal féltette a hatalmát. Elsősorban a hamvaiból feléledő Nemzeti Liberális Párttól (PNL) és a Nemzeti Parasztpárttól (PNT-CD), amelyek jelentős erővel bírtak a két háború között. Mindkét párt, de civil szerveződések is már 1990 januárjától követelték az egykori nómenklatúra tagjai, a beépült titkosszolgálati tisztek, „szekusok” kiseprését a hatalomból, vezető közigazgatási tisztségekből. Rendszeresek voltak a tüntetések Bukarestben és vidéki nagyvárosokban.

A romániai közvéleményben a júniusi bányászjárás hátborzongató képei ragadtak meg, pedig először 1990. január 28–29-én hoztak több ezer bányászt a fővárosba, hogy „cselekedjenek”: verjenek szét egy békés ellenzéki tüntetést. Másodszor február 18–19-én érkezett négyezer bányász, ők különösebb rendbontás nélkül hazamentek. A júniusi csak a harmadik, de a legbrutálisabb és a legvéresebb volt. Az ellenzék már 52 napja tüntetett Bukarest belvárosában, az Egyetem téren. Sátrakban laktak, volt, aki éhségsztrájkba kezdett. Megkérdőjelezték a májusi választást kétharmados többséggel megnyerő FSN-rezsim legitimitását, és ez időre már négymillió állampolgár aláírta a Temesvári kiáltványt, amelynek 8. pontjában azt követelték, hogy a régi nómenklatúra tagjai, a szekusok tíz éven át ne gyakorolhassák a hatalmat, és a választásokon se indulhassanak.

Mindez iszonyatosan felbosszantotta Iliescut és szűk hatalmi körét. A véres események június 13-án reggel kezdődtek. A rendőrség speciális alakulatai lebontották a sátrakat, tüntetőket tartóztattak le, majd megjelentek Bukarest legnagyobb vállalatának a munkásai „Halál az értelmiségre!”, „Mi nem gondolkodunk, hanem dolgozunk” szlogenekkel, hogy besegítsenek a „rendteremtésbe”. Este felolvasták a tévében Iliescu közleményét, az államfő Bukarestbe hívott minden „öntudatos” állampolgárt, hogy „megszabadítsák a fővárost a szélsőséges elemektől”. A bányászok vonatokon érkeztek, és június 14-én az állomásról csoportokban irányították őket – nyilván titkosszolgálati ügynökök –, másképp egy Zsil-völgyi bányász honnan tudta volna, hogy merre van a tüntetés, merre az ellenzéki parasztpárt és a liberálisok székháza. Hivatalosan 1269 ember sérült meg, négy személyt lelőttek, 1242-t, ha rövid időre is, de jogtalanul fogdába zártak. Ezeket a számokat azonban senki sem hiszi el.

©

A bányászok nem álltak le, még háromszor – 1991 szeptemberében, 1999 januárjában és februárjában – indultak meg Bukarestbe, de már a saját érdekükben: elégedetlenek voltak a munkakörülményeikkel és a bérükkel. Ennek fényében felmerül a kérdés, hogyan válhatott a munkásréteg a hatalom bunkósbotjává? Az egyik magyarázat szerint ennek gyökere 1977-re tehető, amikor a Zsil-völgyi bányászok az elviselhetetlen életkörülmények miatt fellázadtak a Ceausescu-rezsim ellen. Miután a hatalom leverte az akciót, szekusok százai épültek be a bányászok közé, hogy megfigyeljék őket. A jól bevált módszert Ceausescu utódjai is életben tartották, Iliescu ugyanúgy manipulálta őket. Cserébe a semmiért: a Zsil-völgyi szénbányászatot az elmúlt közel három évtizedben belepumpált dollármilliárdok sem tartották életben.

A bányászok akciója katasztrofális következményekkel járt: az IMF és más nemzetközi szervezetek elzárták a pénzcsapot, számos országgal befagytak a kétoldalú kapcsolatok, a viszony csak Iliescuék végleges távozását követően kezdett enyhülni.

A per másfél évig tarthat. Persze ha ez idő alatt sikerül végezni a 46 vádlott és az 589 tanú meghallgatásával, a 413 kötetnyi dokumentum átvizsgálásával. Csak a vádirat kétezer oldalas. A perújrafelvételre is kizárólag az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2015-ben hozott ítélete nyomán került sor: az áldozatok két kitartó ügyvéddel ostromolták a testületet. A többi bányászjárás ügye azonban még a kivizsgálásnál sem tart.

IRHÁZI JÁNOS / ARAD

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!