Több társával együtt emberiség elleni bűntettel vádolják a Ceausescu-rezsim bukása utáni első államfőt, Ion Iliescut, amiért mozgósítására 1990 júniusában leszámoltak a Zsil-völgyi bányászok az ellenzéki tüntetőkkel.
„Hálás vagyok mindannyiuknak mindazért, amit ezekben a napokban bizonyítottak. Hogy erősek, öntudatos, fegyelmezett, megbízható munkások, akikre jóban, de leginkább a nehéz időkben számítani lehet.” Így mondott köszönetet 1990. június 15-én Ion Iliescu akkori román államfő a „rendteremtéshez” nyújtott segítségért annak a tízezer Zsil-völgyi bányásznak, akik a két nappal korábban kezdődött, halálos áldozatokat követelt akciójuk során szétverték a Bukarestben 52 napja tartó kormányellenes tüntetést, és feldúlták a fővárost. A bányászok nem először mentek csákányokkal, botokkal, lapátokkal felszerelkezve Bukarestbe, hogy a Nicolae Ceausescu uralma idején mellőzött, majd a diktátor 1989. decemberi bukása és kivégzése után hatalomra került Iliescu segítségére siessenek. Az államfőhöz kötődő Nemzeti Megmentési Front (FSN) által állított kormány ellen január óta tüntetett az ellenzék, amelynek megfélemlítésére a bányászok időről időre erődemonsrációkat, a román média személetes megfogalmazásával bányászjárásokat tartottak.
Iliescu cinikus kijelentése akkor bejárta a világsajtót, és most ismét napirendre került, miután a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék (ICCJ) melletti katonai ügyészség leporolta az ügyet, és februárban elkezdődött a 28 évvel ezelőtti bányászjárás pere. Emberiség ellen elkövetett bűntettel vádolják a politikától 2008-ban visszavonult kétszeres államfő, a ma 88 éves Iliescu mellett Petre Roman kormányfőt, Gelu Voican Voiculescu miniszterelnök-helyettest, Virgil Magureanut, a Román Információs Szolgálat (SRI) igazgatóját, Miron Cozma bányászvezért és Mugurel Florescu katonai főügyészt. A per a fő vádlottak nélkül folyik, ők ugyanis rendre nem jelennek meg az idézésre.
Egy működő demokráciában Iliescu köszönetnyilvánítása önfeljelentéssel ért volna fel, és az igazságszolgáltatás a végére járt volna az ügynek. A román katonai ügyészség azonban csak ímmel-ámmal vizsgálódott, majd 2009. június 17-én vádemelés nélkül lezárta az ügyet. Pedig 856 megvert és fogva tartott tüntető írásban tett panaszt a velük szembeni erőszak, illetve jogtalan eljárás miatt. Az indoklásban az állt, hogy nem tudták azonosítani a verőeszközökkel randalírozó bányászokat, akik ütötték-verték az útjukba kerülő szakállasokat, szemüvegeseket, farmernadrágosokat: azokat, akik „nyilvánvalóan” a hatalom liberális ellenfelei. Radu Voinea katonai ügyészt a vizsgálat lezárását követően menesztették, majd nyugdíjazták.
A Ceausescu-rezsim 1989. decemberi bukása után az ország irányítását átvevő, a diktátor által a taccsvonalon túlra tolt második-harmadik vonalbeli kommunista funkcionáriusokból alakult FSN joggal féltette a hatalmát. Elsősorban a hamvaiból feléledő Nemzeti Liberális Párttól (PNL) és a Nemzeti Parasztpárttól (PNT-CD), amelyek jelentős erővel bírtak a két háború között. Mindkét párt, de civil szerveződések is már 1990 januárjától követelték az egykori nómenklatúra tagjai, a beépült titkosszolgálati tisztek, „szekusok” kiseprését a hatalomból, vezető közigazgatási tisztségekből. Rendszeresek voltak a tüntetések Bukarestben és vidéki nagyvárosokban.
A romániai közvéleményben a júniusi bányászjárás hátborzongató képei ragadtak meg, pedig először 1990. január 28–29-én hoztak több ezer bányászt a fővárosba, hogy „cselekedjenek”: verjenek szét egy békés ellenzéki tüntetést. Másodszor február 18–19-én érkezett négyezer bányász, ők különösebb rendbontás nélkül hazamentek. A júniusi csak a harmadik, de a legbrutálisabb és a legvéresebb volt. Az ellenzék már 52 napja tüntetett Bukarest belvárosában, az Egyetem téren. Sátrakban laktak, volt, aki éhségsztrájkba kezdett. Megkérdőjelezték a májusi választást kétharmados többséggel megnyerő FSN-rezsim legitimitását, és ez időre már négymillió állampolgár aláírta a Temesvári kiáltványt, amelynek 8. pontjában azt követelték, hogy a régi nómenklatúra tagjai, a szekusok tíz éven át ne gyakorolhassák a hatalmat, és a választásokon se indulhassanak.
Mindez iszonyatosan felbosszantotta Iliescut és szűk hatalmi körét. A véres események június 13-án reggel kezdődtek. A rendőrség speciális alakulatai lebontották a sátrakat, tüntetőket tartóztattak le, majd megjelentek Bukarest legnagyobb vállalatának a munkásai „Halál az értelmiségre!”, „Mi nem gondolkodunk, hanem dolgozunk” szlogenekkel, hogy besegítsenek a „rendteremtésbe”. Este felolvasták a tévében Iliescu közleményét, az államfő Bukarestbe hívott minden „öntudatos” állampolgárt, hogy „megszabadítsák a fővárost a szélsőséges elemektől”. A bányászok vonatokon érkeztek, és június 14-én az állomásról csoportokban irányították őket – nyilván titkosszolgálati ügynökök –, másképp egy Zsil-völgyi bányász honnan tudta volna, hogy merre van a tüntetés, merre az ellenzéki parasztpárt és a liberálisok székháza. Hivatalosan 1269 ember sérült meg, négy személyt lelőttek, 1242-t, ha rövid időre is, de jogtalanul fogdába zártak. Ezeket a számokat azonban senki sem hiszi el.
A bányászok nem álltak le, még háromszor – 1991 szeptemberében, 1999 januárjában és februárjában – indultak meg Bukarestbe, de már a saját érdekükben: elégedetlenek voltak a munkakörülményeikkel és a bérükkel. Ennek fényében felmerül a kérdés, hogyan válhatott a munkásréteg a hatalom bunkósbotjává? Az egyik magyarázat szerint ennek gyökere 1977-re tehető, amikor a Zsil-völgyi bányászok az elviselhetetlen életkörülmények miatt fellázadtak a Ceausescu-rezsim ellen. Miután a hatalom leverte az akciót, szekusok százai épültek be a bányászok közé, hogy megfigyeljék őket. A jól bevált módszert Ceausescu utódjai is életben tartották, Iliescu ugyanúgy manipulálta őket. Cserébe a semmiért: a Zsil-völgyi szénbányászatot az elmúlt közel három évtizedben belepumpált dollármilliárdok sem tartották életben.
A bányászok akciója katasztrofális következményekkel járt: az IMF és más nemzetközi szervezetek elzárták a pénzcsapot, számos országgal befagytak a kétoldalú kapcsolatok, a viszony csak Iliescuék végleges távozását követően kezdett enyhülni.
A per másfél évig tarthat. Persze ha ez idő alatt sikerül végezni a 46 vádlott és az 589 tanú meghallgatásával, a 413 kötetnyi dokumentum átvizsgálásával. Csak a vádirat kétezer oldalas. A perújrafelvételre is kizárólag az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2015-ben hozott ítélete nyomán került sor: az áldozatok két kitartó ügyvéddel ostromolták a testületet. A többi bányászjárás ügye azonban még a kivizsgálásnál sem tart.
IRHÁZI JÁNOS / ARAD
Mázsaszám pakolta, porciózta, leltározta a drogot, miközben a megfelelő légcserélő nélküli helyiségekben marta a szemét, bőrét a sokféle vegyi anyag – így nézett ki B.I. átlagos munkanapja a magyar rendőrség központi kábítószer-raktárában.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG.
Új helyzet van.
Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra csavartak még egyet az amúgy is abszurd alapanyagon.
A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
Az izraeli-iráni konfliktus miatt.
Még lakat sincs a kapun.
Az irániak most Izrael közepét támadták, Haifa volt a fő célpont.
