szerző:
hvg.hu

Kiderült, hogy viszonylag egyszerűen át lehet jutni rajta.

Donald Trump korábban többször is próbálta elérni, hogy fal épüljön az amerikai-mexikói határon, távol tartva a bevándorlókat. Az elnök keddi televíziós beszédében viszont már arról beszélt, hogy egy acélkerítéssel is beéri.

Az acélkerítést már tesztelik, az NBC által megszerzett fotók szerint azonban még van tennivaló: kiderült ugyanis, hogy a kerítést el lehet fűrészelni. A teszteket a belbiztonsági hivatal végezte el, és kiderült, hogy nem kellenek különleges eszközök ahhoz, hogy valaki átjusson a kerítésen.

Az amerikai kormány az NBC szerint nyolc prototípust rendelt a kerítéshez, ezek között volt olyan is, amely betonból készült, de az elnök végül az acélkerítést választotta.

A fal felhúzásával egyelőre várnia kell Trumpnak, a Kongresszus ugyanis nem volt hajlandó erre pénzt adni a költségvetésből. Az elnök bosszúból kormányzati leállást rendelt el, ezzel fizetés nélküli szabadságra küldött több ezer kormányzati dolgozót.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Havazás helyett ma napsütésre számíthatunk

Havazás helyett ma napsütésre számíthatunk

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában

Halálos tűz pusztított egy francia síterep központjában

Brexit: mától regisztrálhatnak a Nagy-Britanniában élő magyarok

Brexit: mától regisztrálhatnak a Nagy-Britanniában élő magyarok

Párbeszéd: Polt egy normális demokráciában legfeljebb kecskét vezethetne

Párbeszéd: Polt egy normális demokráciában legfeljebb kecskét vezethetne

Az EU utolsó előtti helyén állunk robothasználatban

Az EU utolsó előtti helyén állunk robothasználatban

Jön egy új funkció a Spotify-ba, bármelyik előadót letilthatjuk

Jön egy új funkció a Spotify-ba, bármelyik előadót letilthatjuk