Irán tíz napon belül túllépi az atomalkuban megszabott uránkészletre vonatkozó határértéket – jelentette be az Iráni Atomenergia Ügynökség szóvivője az AP szerint.
Donald Trump tavaly mondta fel a nagyhatalmak és Irán atomalkuját, idén májusban viszont az iráni kormány is bejelentette a maga feltételeit a megállapodás betartása érdekében. Az iráni vezetés ezen kívül felfüggesztette a 2015-ös egyezség két pontját, amely korlátozza az országban tartott dúsított urán és a nehézvíz megengedett mennyiségét.
Trump azért lépett ki az egyezségből, mert az egészet botrányosan rossznak tartotta, és új követelésekkel állt elő, mire Irán a megvezetett félnek állította be magát, hiszen ők betartották eddig az alku pontjait.