szerző:
hvg.hu

Putyin és Morales elnök szerint egyes államoknak nem lenne szabad beleszólnia mások belügyeibe. Szijjártó Péter korábban hasonló elvekről beszélt.

Közös nyilatkozatban ítélte el Vlagyimir Putyin orosz és Evo Morales bolíviai elnök, hogy egyes "államok cselekedeteikkel aláássák a nemzetközi jogi rendszer egységes jellegét, és megpróbálják saját, senkivel sem egyeztetett szabályaikat egyetemesnek feltüntetve érvényesíteni". A két vezető a nyilatkozat szerint hitet tett az államok szuverén egyenrangúságának és a más államok ügyeibe való be nem avatkozásnak az elve mellett, élesen elítélték az ENSZ Biztonsági Tanácsának megkerülésével kivetett szankciókat, akárcsak a törvényes kormányok erőszakos úton való megdöntésére irányuló kísérleteket. Felléptek az olyan "történelemhamisítási" törekvésekkel szemben is, amelyeknek szerintük a jelenlegi államközi rendszer és nemzetközi jog felborítása a célja. A csütörtöki találkozó keretében a moszkvai Népek Barátsága Egyetem díszdoktorává avatták Evo Moralest.

A magyar külügyminiszter Szijjártó Péter pár napja hasonló gondolatokat fogalmazott meg: "Tisztelni kell egymás belpolitikai döntéseit, és véget kell vetni a beavatkozások és a kioktatás politikájának", jelentette ki kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nem hivatalos külügyminiszteri értekezletén a szlovákiai Csorbató városkában.

Magyarország ennek szellemében nem szavazta meg, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa vizsgálatot indítson a Fülöp-szigeteki drogellenes háború sokezernyi meggyilkolt áldozata miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A hétvégére visszatér a kánikula

A hétvégére visszatér a kánikula

Harminc halálos áldozata van a kiotói gyújtogatásnak

Harminc halálos áldozata van a kiotói gyújtogatásnak

Kiderült, miért dőlt be az egyik legnagyobb magyar őssejtbank

Kiderült, miért dőlt be az egyik legnagyobb magyar őssejtbank

Áder János aláírta a köznevelési törvény módosítását

Áder János aláírta a köznevelési törvény módosítását

Honnan erednek az egyes generációk nevei?

Honnan erednek az egyes generációk nevei?

Nem állnak le, a 24. embert éheztették a tranzitzónában

Nem állnak le, a 24. embert éheztették a tranzitzónában