szerző:
hvg.hu

Az amerikai elnök két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok bevezetését.

Az amerikai kormány két héttel elhalasztja a kínai termékekre kivetett büntetővámok október 1-jére tervezett bevezetését – közölte Donald Trump amerikai elnök a Twitteren.

Azt írta, hogy a döntést Liu He kínai miniszterelnök-helyettes kérésére hozta meg,

azért, mert a Kínai Népköztársaság a 70. évfordulóját ünnepli.

Hozzáfűzte, hogy a halasztást "a jóakarat gesztusaként kell értelmezni".

Az amerikai kormány október 1-jétől 25-ről 30 százalékra megemelve az eddigi tarifát mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai árura, de elsősorban nem fogyasztási cikkekre vezette volna be a vámot.

Október elején amerikai és kínai tisztségviselők Washingtonban tartják a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulóját. Peking szerdán bejelentette, hogy néhány amerikai árut egy éven keresztül mentesít a büntetővámok alól, igaz, agrártermékek – köztük a legnagyobb exportáruk, a szójabab és a kukorica – nem szerepelnek közöttük. Erre reagálva Trump szerdán a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: ez gesztus volt a kínaiaktól, akik helyesen cselekedtek.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kezdő F1-pilóták kíméljenek! McLaren Sennát árulnak Budapesten

Kezdő F1-pilóták kíméljenek! McLaren Sennát árulnak Budapesten

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium

Ne telepítsék az iOS 13-at – üzeni az Amerikai Védelmi Minisztérium

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Csapadékosabbra fordul az időjárás a következő napokban

Csapadékosabbra fordul az időjárás a következő napokban

Visszalépne Niedermüller a VII. kerületben, ha nem ő a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

Visszalépne Niedermüller a VII. kerületben, ha nem ő a legnépszerűbb ellenzéki jelölt

Levizsgáztatják a kínai állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából

Levizsgáztatják a kínai állami média 10 ezer dolgozóját a pártelnök ideológiájából