Minden rendben lesz
Annyi baljós hír van manapság, hogy mindenki vár valami jobbra, biztatóra. Így vagyunk ezzel mi is: nem dobja fel sem a home office-ban, sem a szerkesztőségben ülő újságírót a helyzet, amikor jóformán csak bajokról szóló információkat kap. Pedig van azért olyan is, aminek örülni lehet, ami megnevettet, vannak remek kezdeményezések, példaértékű kiállások. Ezeket gyűjtjük ebben a cikksorozatban.
Norvégiában sikerült úrrá lenni a Covid-19 járványon – jelentette ki Bent Höie norvég egészségügyi miniszter hétfőn Oslóban.
Sajtótájékoztatóján a tárcavezető a legfrissebb statisztikai adatokra hivatkozott, miszerint egy fertőzött személy átlagosan 0,7 embernek adja át a vírust. A járványügyi intézkedések foganatosítása előtt Norvégiában ez az érték még 2,5 volt. A kormányzat célkitűzése pedig az volt, hogy egy fertőzött legfeljebb csak egy másik embernak adhassa át a vírust.
Mindez azt jelenti, hogy sikerült úrrá lenni a koronavírus-járványon – mondta Höie. Ugyanakkor nem tanácsolta a járványügyi korlátozások idő előtti feloldását.
A norvég kormány szerdán határoz a jelenleg április közepéig érvényben lévő korlátozások lehetséges meghosszabbításáról.
Az országban eddig 5760 fertőzöttet regisztráltak, 74-en vesztették életüket a betegségben és 32-en gyógyultak meg. Norvégiában szigorú korlátozásokat vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatására. Az ország határait lezárták a külföldiek előtt, a hazájukba visszatérő norvégoknak pedig kéthetes karanténba kell vonulniuk. Húsvétig a többi között a templomokat, az iskolákat, az egyetemeket és az óvodákat is bezáratták.