Bejelentkezett a köztársasági elnöki címért Párizs polgármestere

Anne Hidalgo azzal vádolja Emmanuel Macron jelenlegi elnököt, hogy megosztotta a társadalmat.

  • MTI MTI
Bejelentkezett a köztársasági elnöki címért Párizs polgármestere

Anne Hidalgo párizsi főpolgármester vasárnap Rouenban bejelentette, hogy indulna a köztársasági elnöki tisztségért 2022-ben. Ez tovább bővíti a megosztott baloldal jelöltjeinek listáját.

Hidalgo azzal indokolta döntését, hogy szeretné minden francia gyermeknek megadni azt az esélyt, amelyet ő is megkapott. Beszédében a főpolgármester elmondta: a környezetvédelem és az emberi méltóság állna politikája középpontjában. Kilátásba helyezte, hogy növelné a tanárok, ápolók, rendőrök és tűzoltók bérét. Hidalgo azzal vádolta Emmanuel Macron jelenlegi elnököt, hogy megosztotta a társadalmat.

A 62 éves szocialista politikus Spanyolországban született munkás szülők gyermekeként. 2014 óta áll a francia főváros élén. Az elmúlt években a környezetvédelem bajnokaként több kilométer kerékpárutat adott át, illetve a francia fővárosban szinte mindenhol óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozást vezetett be. Franciaországban a következő elnökválasztás 2022. április 10-én esedékes.

Hidalgo a szavazók nagyjából 8 százalékának támogatását tudhatja maga mögött, így kicsi az esélye annak, hogy komoly kihívást jelentsen a politikai verseny két főszereplőjének, hacsak nem egyesíti az egyre jobban meggyengülő és széttöredezett baloldalt.

A közvélemény-kutatások jelenlegi adatai szerint a tisztség sorsa Emmanuel Macron jelenlegi elnök és Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke között dőlhet el a választás második fordulója során, amely májusban várható.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.