szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Királyság védelmi minisztere számolt be erről.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Parlamenti képviselőknek nyilatkozott hétfő délután Ben Wallace. Az Egyesült Királyság védelmi minisztere arról beszélt, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta mintegy 15 ezer orosz katona halhatott meg.

Wallace beszélt arról is a Guardian szerint, hogy a halálos áldozatok mellett a felszerelés vesztesége is növekszik. Mint mondta, a források szerint eddig több mint kétezer páncélozott járművet semmisítettek meg Ukrajnában, ami több száz harckocsit, illetve páncélozott szállítójárművet foglal magában.

Wallace szerint az oroszok több mint 60 helikoptert is elveszítettek.

Blinken és Austin Kijevbe látogatott, tűz ütött ki egy brjanszki olajraktárban - percről percre a háborúról

Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter az első két amerikai vezető, akik a háború sújtotta Ukrajnába látogattak. Több robbanás rázta meg hajnalban az oroszországi Brjanszk városát, egyes értesülések szerint az olajraktár mellett egy tüzérségi depó is a lángok martalékává vált. Kövesse percről percre tudósításunkat a háborúról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!