Elkezdték leállítani a gázszállításokat az oroszok
Utolsó frissítés:
Bulgária és Lengyelország felé is elzárják a csapokat. A lengyelek már bejelentették, szerződésszegésnek tekintik a csapok elzárását. Mindeközben precíziós fegyverekkel végrehajtott megtorló csapásokkal is fenyegetőzik az orosz védelmi minisztérium arra az esetre, ha az ukránok támadást intéznének Oroszország ellen. Az orosz külügyminiszter szerint pedig a nyugati fegyverek Ukrajnába szállítása azt jelenti, hogy a NATO lényegében háborút folytat Oroszországgal. Az ukrán-orosz háború valamennyi hírét a percről percre tudósításunkban követhetik minden nap hajnaltól.
Most érkezett
Németország jóváhagyta légvédelmi rendszerek átadását Ukrajnának
Németország hivatalosan is jóváhagyja Gepard önjáró légvédelmi rendszerek szállítását Ukrajnának – közölte Johannes Vogel, a liberális Szabad Demokraták képviselője.
Percről percre
10-12 százalékos GDP-csökkenést vár a moszkvai tőzsde egyik vezetője
Az orosz hazai össztermék (GDP) 10-12 százalékkal csökkenhet az idén – vélte Oleg Vjugin, a moszkvai tőzsde felügyelőbizottságának elnöke, korábban a központi bank első alelnöke.
Szergej Lavrov: Esély van az atomháború kitörésére
Szergej Lavrov szerint az ukrajnai háború könnyen átfordulhat egy atomháborúba.
Eltörlik az importvámot az Egyesült Királyságban az ukrán termékekre
Az Egyesült Királyság nullára csökkenti az Ukrajnából származó árukra vonatkozó vámokat, a két ország között fennálló szabadkereskedelmi megállapodás keretében minden kvótát megszüntetnek – írja a brit kormány a hétfő esti közleményében.
Ukrán vezérkar szerint öt orosz támadást visszavertek
Az ukrán erők öt orosz támadást visszavertek, és valamivel több mint 200 orosz katonát öltek meg Dél–, illetve Kelet-Ukrajnában – közölte az ukrán vezérkar éjjel. A harcok során öt harckocsit, valamint nyolc páncélozott járművet is megsemmisítettek – áll a közleményben. (The Guardian)
15 ezer orosz katona halt meg a háború kezdete óta a britek szerint
Parlamenti képviselőknek nyilatkozott hétfő délután Ben Wallace. Az Egyesült Királyság védelmi minisztere arról beszélt, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta mintegy 15 ezer orosz katona halhatott meg.
Az Egyesült Királyság 22 új mentőautót küld Ukrajnába
Az Egyesült Királyság új mentőautókat, tűzoltóautókat és orvosi felszereléseket szállít Ukrajnának – írja a Sky News. A következő napokban 22 új mentőt küldenek, míg pár napja 40 tűzoltóautót szállítottak az országba.
A brit kormány emellett 300 ezer fontot ad a UK-Med nevű orvosi segélyszervezetnek, hogy segítse az ukrán orvosok és ápolók képzését.
Lavrov: A NATO lényegében háborút folytat Oroszországgal
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a nyugati fegyverek Ukrajnába történő szállítása azt jelenti, hogy a NATO "lényegében háborút folytat Oroszországgal" – írja a BBC. A tácavezető az orosz állami televíziónak beszélt minderről. A hétfőn sugárzott interjúban azt mondta, hogy az Ukrajnába szállított fegyverek legitim célpontjai lesznek az orosz hadseregnek.
Lavrov az orosz First Channelnek arról is beszélt, hogy valós a veszélye annak, hogy az ukrajnai háború atomháborúvá fajul, és a harmadik világháború kitörésére is komoly esélyt lát. További részletek itt.
Az eddigieknél is súlyosabb menekültválságot okozhat az orosz–ukrán háború
Akár nyolcmillió fölé is nőhet az idén az ukrajnai háború menekültjeinek a száma a mostani 5,2 millióhoz képest – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Részleteket ide kattintva olvashat.