Putyin szerint a nyugati országok számos hibát vétettek, a Marriott felfüggeszti oroszországi működését – percről percre a háborúról
Utolsó frissítés:
Míg a Donbaszon eredményes az orosz előrenyomulás, addig Dél-Ukrajnában a megszállók kénytelenek területeket feladni. Oroszország csendes-óceáni flottája egyhetes hadgyakorlat-sorozatba kezdett több mint 40 hadihajó és 20 repülőgép részvételével Kövesse percről percre tudósításunkat a háborúról.
Most érkezett
A német külügy szóvivője szerint nem a szankciók, hanem Putyin felelős az élelmiszerhiányért
Putyin igyekszik elhitetni a világgal, hogy a nyugati országok felelősek az afrikai éhínségért, de az élelmiszerhiány valójában Oroszország ukrajnai inváziójának a következménye - mondta pénteken a német külügyminisztérium szóvivője. "Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy Oroszország háborújának, nem pedig a nyugati szankcióknak a következménye az éhínség veszélye és az, hogy egyes országokba nem érkezik gabona" - fogalmazott sajtótájékoztatóján a szóvivő.
Percről percre
A törökök remélik, hogy sikerül felszabadítani az elakadt ukrán gabonaszállítmányokat
Moszkva egyre frusztráltabb Kína miatt
Az orosz tisztviselők egyre „frusztráltabbak” amiatt, hogy Kína nyilvánvalóan elutasítja Oroszország támogatását – írja a Washington Post. A lap szerint Kína azért nem támogatja Oroszországot, mert tart a nyugati szankcióktól. Ennek viszont a Kreml nem örül.
Zelenszkij a háború 100. napján azt üzeni, hogy győzni fognak
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a kijevi elnöki hivatal előtt videóüzenetben jelezte a háború 100. napját, amelyben azt mondta: „a győzelem a miénk lesz”. Zelenszkij legközelebbi szövetségesei, köztük Denisz Smihál ukrán miniszterelnök és Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó mellett arról beszélt, hogy az ukránok csapata sokkal nagyobb, mint az oroszoké. „A mi csapatunk sokkal nagyobb. Itt vannak Ukrajna fegyveres erői. És ami a legfontosabb, itt vannak az embereink, az országunk lakói” – mondta. „Száz napja védjük Ukrajnát. A győzelem a miénk lesz. Dicsőség Ukrajnának.”
A brit Guardian arra emlékeztetett, hogy a pénteken közzétett videó egy olyan videóra hasonlít, amit az elnök február 25-én tett közzé, azaz egy nappal azután, hogy Oroszország megkezdte Ukrajna lerohanását. Abban a videóban az elnök azt mondta: „mindannyian itt vagyunk” – és közben ugyanúgy felsorakozott mellette a csapata, mint most.
A frontvonalon inneni Ukrajna életjeleket mutat, de hétköznapok messze vannak a normálistól
A kijevi kormány ellenőrzése alatt lévő ukrajnai területeken a száz napja tartó háború ellenére sikerült többé-kevésbé fenntartani az állam működését, sőt több térségben, például Kijevben valamit javult is a helyzet az agresszió első napjaihoz képest. Ám nem látni, visszatérhet-e az élet a rendes kerékvágásba, és bármikor ismét rosszabbra fordulhatnak a körülmények.
Térképeken látni, hogy kezd rémálommá válni Oroszország számára a háború
A hatalmas veszteségek és a kudarcsorozat után Moszkvának legfeljebb arra van esélye, hogy teljes mértékben ellenőrzése alá vonja a Donyec-medencét.
Sorozatos ellentámadások érik az orosz állásokat, nincs áram Herszonban
Míg a Donbaszon eredményes az orosz előrenyomulás, addig Dél-Ukrajnában a megszállók kénytelenek területeket feladni.
„Putyin nem szereti a kritikusokat, különösen, ha azok nők”
Hillary Clinton szerint az orosz elnök már-már messianisztikusan hisz saját magában.
ORFK: több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön
Az ukrán–magyar határszakaszon 5453 ember lépett be csütörtökön Magyarország területére, a román–magyar határszakaszon belépők közül 4028-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-vel.
Hadgyakorlatba kezdett az orosz csendes-óceáni flotta
Oroszország csendes-óceáni flottája egyhetes hadgyakorlat-sorozatba kezdett több mint 40 hadihajó és 20 repülőgép részvételével – jelentette pénteken a TASZSZ állami hírügynökség a védelmi minisztériumra hivatkozva.
A június 10-ig tartó gyakorlatok során a hajók „egy fiktív ellenség tengeralattjáróit” keresik, és „kidolgozzák a légvédelem megszervezését a taktikai hajócsoportok számára – áll a védelmi minisztérium közleményében.
A Krilov marsall mérőhajó, a Saposnyikov marsall fregatt, valamint nagy tengeralattjáró-elhárító hajók és korvettek, kisebb tengeralattjáró-elhárító hajók, aknaszedők, rakétahajók és támogató hajók egy csoportja a gyakorlatok során a Csendes-óceán kijelölt területein fog tevékenykedni – áll a minisztérium közleményében.
(CNN)