Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az időben néhány perc alatt is fagyási sérüléseket lehet szerezni.
Országszerte 2156 repülőjáratot kellett törölni az Egyesült Államokban csütörtökön a rendkívüli téli időjárás miatt a karácsonyi utazási csúcsidőszak kezdetén. Péntekre már előzetesen közölték, hogy 1576 járat nem tud elindulni. Leginkább Chicago és Denver repülőtere érintett.
A viharok nagy területen áramkimaradásokat okoznak, a hatóságok az életet veszélyeztető hidegre hívták fel a lakosság figyelmét.
A nemzeti meteorológiai szolgálat úgynevezett „bomba-ciklon” miatt adott ki figyelmeztetést, ami azt jelenti, hogy a hőmérséklet rendkívül gyorsan zuhan, viharos körülmények között. A sarki légtömegek szerdán északkelet felől érték el az Egyesült Államok területét és gyorsan mozognak délkeleti irányba, hatása péntekre az egész országot érinteni fogja.
Pénteken napközben a legdélebbi államokban sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet.
Csütörtök este a térképes adatok már azt mutatták, hogy a középnyugati államokban jóval mínusz 20 fok alatt volt a hőmérséklet, egyes helyeken mínusz 30 fok volt, ami akár rekord közelébe is süllyedhet hajnalra. A rendkívüli hideg viharos széllel párosul, ezért a valós hőmérsékletnél jóval alacsonyabb a hőérzet.
Current view from a Troopers car in Cheyenne, Wyoming. Current conditions outside of Cheyenne are -18 with zero visibility.
— James Spann (@spann) December 22, 2022
Video from Wyoming Highway Patrol pic.twitter.com/TTa7PsrSG6
A viharos téli széllel érintett területen mintegy 135 millió ember él. A Nagy-tavak vidékén komolyabb havazás is kialakulhat. A hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy ebben az időben néhány perc alatt is fagyási sérüléseket lehet szerezni.
A közlekedőktől óvatosságot kértek. Minnesota államban több tucat balesetről számoltak be a közlekedési hatóságok és a rendőrség. A helyi meteorológiai szolgálat mínusz 40 fok alatti hőmérsékletre figyelmeztette az embereket. Texasban csütörtökön este mintegy 60 ezer háztartásban nem volt áram, de tízezrek voltak áram nélkül Arkansas és Oregon államban is.
A rendkívüli időjárásra Joe Biden elnök is kitért karácsony előtti sajtótájékoztatóján, amikor arra figyelmeztette honfitársait, hogy nem „a gyerekkorunkra emlékeztető” havas napok jönnek, hanem ez egy „komoly dolog lesz”.
Biden urges Americans to heed winter storm warnings: "Take this storm extremely seriously." https://t.co/H2QG6nzqGL pic.twitter.com/akL3Kvsy09
— MSNBC (@MSNBC) December 22, 2022
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.