szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több ezer ilyen háztartás van.

Augusztustól az év végéig minden árvíz sújtotta háztartás kilowattóránként (kWh) 0,1 centért vagy megawattóránként (MWh) egy euróért vásárolhat áramot a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium által az áramszolgáltatókkal együttműködésben kidolgozott sürgősségi intézkedés keretében - jelentette be szerdán Bojan Kumer tárcavezető.

Rámutatott: az előzetes becslések szerint 4000-7000 olyan háztartás lenne jogosult a programra, amelyek villanyszámlája így 60 százalékkal lesz alacsonyabb. "Ha 5000 háztartást vonnánk be a rendszerbe, az körülbelül 1,5 millió euróba kerülne. Ez az áramszolgáltatók adománya lesz, tehát az államot nem terheli semmilyen költség" - mondta a miniszter, hozzátéve: az a céljuk, hogy az új intézkedés 14 napon belül hatályba lépjen.

Jelezte: az intézkedést az összes villamosenergia-szolgáltatóval együtt tervezték meg, mert az árvíz sújtotta háztartások a szivattyúk, párátlanítók és más készülékek intenzív használata miatt több áramot fogyasztanak.

Szlovéniát a közelmúltban története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta. Robert Golob szlovén kormányfő szerint a heves esők okozta áradások - amelyek az ország területének kétharmadát érintették - milliárdos nagyságrendű károkat okoztak. A természeti katasztrófának hat halálos áldozata is van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!