Korábbi ígéretéhez híven csütörtökön valóban Atlantába utazott Donald Trump, ráadásul azért, hogy bűnügyi nyilvántartásba vegyék.
Az Egyesült Államok 45. elnökének nyilvántartásba vételére magyar idő szerint kora hajnalban került sor a Reuters beszámolója szerint.
Trumpot Georgia államban, Fulton megye börtönében került sor a bűnügyi procedúrára, ott jelentkezett. A volt elnököt azzal vádolják, hogy megpróbálta befolyásolni a 2020-as amerikai elnökválasztást. A börtön pedig nem csupán már bent készített, őt azonosító fotóját adta ki, hanem azt a kódsort is, amit Trump azonosítására fognak használni a jövőben: ez a P01135809.

FULTON COUNTY SHERIFF'S OFFICE / AFP
Trump gyorsan posztolta is a közösségi médiában a róla készült börtönfotót. Ezzel a poszttal tért vissza például a Twitterből X-é váló platformra, ahol legutóbb pont a Capitolium ostroma után két nappal posztolt. A platform az ostrom után törölte fiókját, azonban a Twitterből X-et csináló Elon Musk nemrégiben visszaállította Trump felhasználói fiókját, aki így most ott közölhette: soha nem fogja feladni.
Trump mindössze húsz percet töltött a börtönben, hiszen kétszázezer dolláros óvadék fejében azonnal távozhatott is onnan. Szinte azonnal New Jersey-i golfklubjába ment magánrepülőgépével. Előtte azonban a repülőtéren a rá kíváncsi újságíróknak azt mondta: „ami a börtönben történt az az igazságszolgáltatás paródiája. Nem csináltam semmi rosszat, ezt pedig mindenki tudja”.
Arról, hogy Trump valójában mit csinált és mi várhat rá, itt írtunk bővebben:
Egy pornószínésznőnek a kampánypénzből kifizetett hallgatási díj, szigorúan titkos iratok rejtegetése, szándékos hazudozás a választási eredmény befolyásolása érdekében, egy fura telefonhívás - röviden ezek azok az esetek, amelyekkel kapcsolatban négy külön eljárásban emeltek vádat Donald Trump volt elnök ellen.