Ez az a négy ügy, amellyel fogást akarnak találni Trumpon

9 perc

2023.08.17. 17:45

Egy pornószínésznőnek a kampánypénzből kifizetett hallgatási díj, szigorúan titkos iratok rejtegetése, szándékos hazudozás a választási eredmény befolyásolása érdekében, egy fura telefonhívás – röviden ezek azok az esetek, amelyekkel kapcsolatban négy külön eljárásban emeltek vádat Donald Trump volt elnök ellen.

Az elnöki posztra továbbra is ácsingózó egykori vezető, a 77 éves Donald Trump ellen több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eddig négy ügyben emeltek vádat, ez minden szempontból példátlan az Egyesült Államok történetében. Trump minden vádpontban tagadja a bűnösségét és olyan politikai boszorkányüldözést emleget, amelynek célja, hogy semmiképpen se ő legyen újra az Egyesült Államok következő elnöke. Az is igaz ugyanakkor, hogy az ellene folyó eljárások a médiafigyelem miatt akár még a hasznára is válhatnak. Pénzügyi szempontból mindenképp, mivel már az első, tavasszal bejelentett vádemelés után sokan pénzt küldtek a kampányára, népszerűsége pedig az ellene emelt vádak számával nőtt.

Az ellene emelt vádpontok számával együtt nő Trump népszerűsége

A Donald Trump elleni újabb bűnvádi eljárás garantálja, hogy egyszerre zajlanak majd a volt elnök bírósági tárgyalásai és kampány­gyűlései, példátlan helyzetet teremtve az amerikai politikában.

A pornószínésznő és az ügyvéd

Trump ellen idén áprilisban emeltek először vádat, és már ezt fegyverként használta a kampányban. Nem alaptalanul, hiszen ő az első elnök, aki ellen bűnvádi eljárás indult, igaz, már hivatali idejének lejárta után. Az áprilisban indult eljárás alapjául szolgáló, 34 vádpontból álló ügy a 2016-os kampányidőszakig nyúlik vissza. A vád szerint abban az évben Trump egy ügyvédje, Michael Cohen segítségével 130 ezer dollárt fizetett ki a Stormy Daniels művésznéven ismert pornószínésznőnek azért, hogy a nő hallgasson a kettőjük között állítólag tíz évvel korábban zajlott szexuális kapcsolatáról. Trumpot ugyanis a kampány utolsó napjaiban megkereste Daniels, és közölte: kitálal a sajtónak kettőjük kapcsolatáról. Trump azonnal hívta az ügyvédjét, aki később fontos szereplőjévé vált az ügynek.