"Halottnak kellene lennem" – Donald Trump magánrepülőjén utazva adott interjút a merényletről
A volt elnöknek az egyik orvosa azt mondta, csoda, hogy túlélt egy ilyen támadást.
Az elnökjelölt először mutatkozott nyilvánosan az ellene elkövetett merénylet óta.
Donald Trump először mutatkozott nyilvánosan azóta, hogy helyi idő szerint szombat délután merényletet követtek el ellene egy pennsylvaniai kampányrendezvényen, és egy golyó eltalálta a jobb fülét – adta hírül a BBC.
Trump a Republikánus Párt jelöltállító konvencióján jelent meg hétfő este, néhány órával azután, hogy hivatalosan is megválasztották a párt elnökjelöltjének, ő pedig J. D. Vance ohiói szenátort választotta alelnökjelöltjének.
A volt elnök kötéssel a jobb fülén és a szombati merénylet óta védjegyévé vált ökölrázással vonult be a milwaukee-i csarnokba, ahol kitörő éljenzés fogadta. A páholyába érve elsőként Tucker Carlson jobboldali televíziós műsorvezetővel fogott kezet, majd alelnökjelöltje mellett foglalt helyet.
Trump a tervek szerint csütörtökön mond beszédet a konvención, amit állítólag alaposan átírt a merénylet hatására.
A volt elnöknek az egyik orvosa azt mondta, csoda, hogy túlélt egy ilyen támadást.
(Nyitókép: AFP / Brendan Smialowski)
2024. július 13-án a pennsylvaniai Butlerben sikertelen merényletet követtek el Donald Trump volt amerikai elnök, a republikánusok várható elnökjelöltje ellen. A politikus könnyebb fülsérüléssel átvészelte a támadást, de a lövöldözésben egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A merénylettel kapcsolatos legfrissebb híreket cikksorozatunkban követhetik!
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Hat önálló divízió jön létre.