Trump visszatért
2025 januárjában iktatják be az Egesült Államok 47. elnökének Donald Trumpot, miután a novemberi választáson legyőzte a demokrata Kamala Harrist. Trump máris borzolja a kedélyeket kétes hírű jelöltjeivel, miközben még számos eljárás van ellene folyamatban. De még izgalmasabb, hogy milyen hatással lesz a második Trump-ciklus a világra, a globális biztonságra, gazdaságra - és persze Magyarországra.
A Kreml határozottan visszautasítja és abszurdnak tartja azon amerikai titkosszolgálati állításokat, amelyek szerint Oroszország annak lehetőségét keresi, hogyan avatkozhatna be többféle módon is a novemberben esedékes amerikai elnökválasztásba – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Peszkov szerint “az amerikai hírszerzők az aktuális belpolitikai trendnek megfelelően ellenségképet keresnek, és továbbra sincs jobb ötletük annál, minthogy Oroszországot próbálják ellenségként felmutatni az amerikai embereknek”.
A Venezuelában vasárnap megtartott elnökválasztással kapcsolatban – amelynek eredményét csalásra hivatkozva nem fogadja el az ellenzék, és a tiltakozó megmozdulásoknak már halálos áldozata is van – azt mondta: az ország politikai ellenzékének el kellene fogadnia, hogy kudarcot vallott, és gratulálnia kellene Nicolas Maduro elnöknek a győzelméhez, egyes országoknak pedig nem kellene az alkalmat keresniük arra, hogy feszültségkeltéssel aláássák az ország stabilitását.