Érvénytelenítette a román elnökválasztás első fordulóját az alkotmánybíróság
A kérelmezők szerint külföldi beavatkozás történt.
HVG
A román alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját – írja hivatalos forrásokra hivatkozva a Digi24. A lap szerint ez azt jelenti, hogy az elnökválasztás teljes folyamata újraindul, de az egyelőre nem tisztázott, hogy az első fordulót azonos jelöltlistával tartják-e meg újra.
Az alkotmánybírák azt követően hozták meg a döntést, hogy pénteken rendkívüli ülést tartottak, mivel az első forduló végeredményének érvénytelenítésére vonatkozó kérelmek nagy számban érkeztek be a testülethez. A kérelmek szerint a győztes Calin Georgescu kampányát az országon kívülről irányították.
Az elnökválasztás első fordulójában meglepetésre a szélsőjobboldali és oroszbarát, elsősorban a TikTokon kampányoló Georgescu végzett az első helyen a szavazatok közel 23 százalékával, a második helyen pedig Elena Lasconi jobbközép jelölt végzett valamivel több mint 19 százalékkal. A második fordulót az első két helyen végző jelölt között eredetileg december 8-án tartották volna.
A román hatóságok csütörtökön közölték, hogy kibertámadásokkal és egy erős TikTok-kampánnyal próbálták külföldről befolyásolni a román elnökválasztás eredményét. A belföldi elhárítás arról is tájékoztatott, hogy az akciót egy idegen állam finanszírozta. Oroszország tagadta, hogy megpróbált volna belenyúlni a román választásokba.
A román hatóságok szerint az oroszok kibertámadásokkal és egy TikTok- kampánnyal igyekeztek helyzetbe hozni a román nyilvánosságban addig nem túl ismert jelöltjüket.
Pokol Béla ötletelése után felmerül a kérdés: milyen jogi megoldásokkal lehetne megkötni a választásokon győzelemre esélyes Magyar Péter kezét? De a jövő évi választás előtt kérdés az is: kétharmad nélkül miként bonthatná vissza egy új kormány az Orbántól örökölt autokráciát?