Egyelőre megúszta az impeachment eljárást Dél-Korea elnöke
Párttársai egyszerűen kisétáltak a parlament ülésterméből.
hvg.hu
Szombaton szavazott a dél-koreai parlament Jun Szuk Jeol sorsáról, miután az elnök helyi idő szerint kedden este váratlanul hadiállapotot rendelt el az országban. A parlament impeachment eljárást, vagyis közjogi felelősségre vonást kezdeményezett, amihez kétharmados többségre, vagyis 200 képviselő szavazatára van szükség. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék mellett nyolc kormánypárti politikusnak kellett volna az elnökkel szemben szavaznia – írja a CNN.
A konzervatív Népi Erő Párt (PPP) tagjai azonban a szavazás előtt kivonultak az ülésteremből, a Guardian tudósítása szerint egyetlen képviselő maradt a helyén (képünkön), aki korábban jegyezte, megszavazza majd az eljárást. „Árulók, menjetek vissza!” – kiabált rájuk több ellenzéki képviselő, a házelnök pedig szóvá tette, hogy a politikusok figyelmen kívül hagyják a lakosság akaratát, valamint rászólt egy képviselőre, hogy állítsa le az élő YouTube-közvetítést.
„Nem félnek attól, hogy a történelem, az emberek és a világ hogyan fogja megítélni önöket? Vegyenek részt a szavazásban, így védik meg a demokráciánkat” – szólította fel a PPP tagjait egy demokrata képviselő.
Bár a szavazásra egy másik kormánypárti képviselő perceken belül visszatért, jóval később még hárman csatlakoztak, az indítvány azonban kellő szavazat hiányában így is elbukott a Reuters tudósítása szerint. Az ellenzék ennek ellenére azt ígéri, szerdán ismét nekifutnak majd, őket erősíti a parlament épülete előtt összegyűlt tüntető tömeg.
A Jun Szuk Jeolról szóló szavazás előtt a parlament arról szavazott, kirendeljenek-e külön ügyészt a first lady ügyében, akit tőzsdei manipulációban való részvétellel, valamint a választási jelölésekbe való beavatkozással vádolnak. Ez a kétharmados indítvány is elbukott, 198-an szavazták csak meg.
Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével, majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.