Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az újvidéki tragédiát követő tüntetések mögött a nyugati hatalmakat sejti Aleksandar Vucic szerb államfő.
Aleksandar Vucic szerb elnök szerint nyugati titkosszolgálatok próbálják meg elmozdítani őt államfői tisztségéből, és ők állnak az országban hetek óta zajló tiltakozások mögött – Vucic erről az Instagramon beszélt az AP beszámolója szerint. „Harcolni fogok Szerbiáért, és csakis szerb népemet fogom szolgálni, külföldieket sosem” – mondta az elnök.
Vucic reagált azokra a kijelentésekre is, amelyekkel a lázadók elől elmenekülő oroszbarát szíriai elnökhöz, Bassár el-Aszadhoz hasonlították:
Ha azt gondolják, hogy Aszad vagyok, és el fogok futni valahová, jelzem, nem fogok
– közölte a szerb államfő a felvételen. Egyúttal azt is belengette, hogy a következő napokban nyilvánosságra hozza, hogy „mennyi pénzt költöttek az elmúlt 4 évben Szerbia elpusztítására”.
Szerbiában azt követően törtek ki országszerte tüntetések, hogy november elején leomlott az újvidéki vasútállomás tetőszerkezete, és a tragédiában 15-en meghaltak. Goran Vesic építésügyi miniszter a baleset után bejelentette lemondását, a tiltakozók azonban Vucic távozását is követelték.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.