Lemondott a szerb építésügyi miniszter az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt

A miniszter ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a 14 halálos áldozatot követelő balesetért.

  • MTI MTI
Lemondott a szerb építésügyi miniszter az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt

Bejelentette lemondását Goran Vesic szerb építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn, azt követően, hogy pénteken súlyos baleset történt az újvidéki vasútállomáson.

A tárcavezető hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, kedd reggel adja be lemondását. Mint mondta, eddig az áldozatok iránti kegyeletből nem tette meg ezt a fontos lépést, a háromnapos gyász leteltével viszont beadja lemondását. Hozzátette, hogy már a tragédia napján felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek, és a köztársasági elnököt is tájékoztatta a döntéséről.

A miniszter ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a 14 halálos áldozatot követelő balesetért. „Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk sem abban a tragédiában, ami történt. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja bizonyítani” – mondta.

Vesic emlékeztetett arra, elsőként jelentette be, hogy vizsgálatot indítanak annak megállapítására, hogy miért nem újították fel a vasútállomás épületével együtt a most leszakadt előtetőt is.

Az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken dél előtt néhány perccel szakadt le, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. Tizennégy ember életét vesztette, három súlyosan sérült, egy férfinak mindkét lábfejét, egy nőnek mindkét lábát, egy másiknak pedig a karját kellett amputálni.

Az újvidéki főügyészség közölte, hogy szombaton 26, vasárnap pedig további 14 embert hallgattak ki az ügyben, köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, a munkálatok azonban 2024-ben is folytak. Az építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek este a nemzethez intézett, televízióban is közvetített beszédében az ügy politikai és büntetőjogi felelőseinek a felkutatását követelte.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az is kiderült, hogy a vasútállomás felújítását egy olyan magyar hátterű cég felügyelte, amely Mészáros Lőrinc építőipari cégeivel is szokott együtt dolgozni.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.