Egyelőre nem tudni, kik voltak a támadók, a Hamász nem vállalta magára az akciót.
hvg.hu
Fegyveresek nyitottak tüzet Ciszjordániában egy buszra, legalább három izraeli állampolgár meghalt – írja a Euronews. A támadásban a hírügynökség szerint hét ember megsérült.
A támadás Al-Funduq palesztin falu mellett történt, a három halálos áldozat között két nő és egy férfi volt.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, le fognak számolni mindenkivel, aki részt vett az akcióban, vagy segítette annak elkövetőit. Egyelőre azt azonban még nem tudni, kik voltak a támadók. A Hamász terrorszervezet ugyan közleményében méltatta a támadást, de magára nem vállalta azt. Ciszjordániában a Hamász 2023. októberi, Izrael elleni támadása óta 800-nál is több palesztin vesztette életét különféle kisebb konfliktusokban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.