Nem kell sietni a hazatéréssel – üzeni a szír külügyminiszter németországi honfitársainak
Noha Németország szerint már nem feltétlenül indokolt a menekültstátusz, a szír külügy szerint jobban élnek és nagyobb biztonságban vannak ott az emberek.
hvg.hu/MTI
A Németországban élő szír menekülteknek egyáltalán nem kell sietniük a hazatéréssel – mondta az új szír külügyminiszter, Aszaad Haszan es-Sibani, amikor Svenja Schulze német fejlesztési miniszterrel tárgyalt Damaszkuszban.
A szír külügyminiszter szerint a 2011-ben kirobbanó polgárháború elől menekülő, közel egymillió Németországban tartózkodó honfitársa „jobban él” és „nagyobb biztonságban van” Európában – írja az MTI.
Az Aszad-rezsim megdöntése után Nancy Faeser német belügyminiszter azt javasolta, hogy a Németországban élő szíriaiaknak biztosítsák a lehetőséget, hogy menekültstátuszuk feláldozása nélkül hazatérhessenek, és megnézhessék az állapotokat.
Két nappal az Aszad-rezsim bukása után már a menekültek hazaküldéséről beszélnek.
Korábban pedig azt kommunikálta, hogy hosszabb távon haza kell térniük a menekülteknek.
„Ahogyan azt törvényeink előírják, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal felülvizsgálja és visszavonja a védelmi támogatást, ha az embereknek már nincs szükségük erre a védelemre Németországban, mert a szíriai helyzet stabilizálódott”
A menekültek és migránsok hazaküldésének kérdése azonban alighanem további színezetet fog kapni a hamarosan esedékes németországi választások után, ahol jelenleg a kérdésben keményebb álláspontot vivő kereszténydemokratáknak áll a zászló.
Vajon melyik identitása az őszintébb az Aszad-rezsim ellen lázadók vezérének, Ahmed al-Saraanak, az egykori dzsihádista hite vagy országmentő elszántsága?
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.