Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

Az amerikai elnök egy hárommilliárd dolláros összeget emlegetett, amit szakiskoláknak adna inkább az egyetem helyett.

  • hvg.hu hvg.hu
Donald Trump ismét megfenyegette a Harvard Egyetemet

Az Egyesült Államok elnöke hétfőn a saját közösségi oldalán arról írt, hogy azt fontolgatja, a hárommilliárd dollárnyi pályázati pénzt, amit a Harvard Egyetemtől vonna el, kereskedelmi szakképző iskoláknak adná. Donald Trump posztjában egyúttal antiszemitizmussal vádolta meg az oktatási intézményt.

Míg van, aki az elnök szavait úgy értelmezte, hogy ez újabb elvonás lenne, a The New York Times szerint a már befagyasztott szövetségi támogatásokról van szó, és ugyan Trump nem igazán ment bele részletekbe, az első bejegyzést egy újabb poszt követte, amelyben az elnök azt vetette fel, hogy lassan reagálnak a kormány megkereséseire a külföldi diákokkal kapcsolatban.

Jason Altmire, aki egy kereskedelmi szakiskolákat is tömörítő szövetséget vezet, üdvözölte Trump javaslatát, bár azt mondta, hogy a kormány leginkább azzal tudna segíteni, ha változtatna a rájuk vonatkozó szabályozáson. „Trump elnök jelentős lépéseket tett ebbe az irányba, és optimisták vagyunk, hogy hétfői bejelentése folytatni fogja ezt a lendületet” – fogalmazott közleményében.

A The New York Times kiemeli: a támogatások befagyasztása többek között egy olyan részleget érint különösen súlyosan, ahol többek között a tuberkulózis terjedésének megállítására és a szklerózis multiplex okának feltárására irányuló munkálatok folytak, és mint megjegyzik, ilyen típusú kutatásokat jellemzően nem végeznek szakiskolákban.

A Harvard Egyetem egyelőre nem reagált a megkeresésre, illetve a Fehér Ház sem válaszolt arra, hogy Trump konkrétan milyen forrásokat szeretne átcsoportosítani, valamint hogyan lehetne az általa megjelölt összeget átirányítani szakiskoláknak – írja a Reuters.

Ami biztos, a Harvard Egyetem pert indított az amerikai szövetségi kormány ellen, hogy megakadályozza az intézménynek nyújtandó, több mint 2,2 milliárd dollár (777 milliárd forint) támogatás befagyasztását. Nemrég pedig egy bíró ideiglenesen megakadályozta a Trump-adminisztrációt abban, hogy visszavonják az intézmény engedélyét, amivel cserediákokat tud fogadni. A Harvardon közel 7000 külföldi diák kezdte meg az idei tanévet, ők teszik ki a beiratkozott hallgatók 27 százalékát, és tőlük folyik be a legtöbb tandíj.

Rendeletben kötelezi Trump az egyetemeket a külföldi finanszírozások közzétételére

A baloldali-liberális beállítottságú egyetemi sokszínűségi programok elleni fellépés jegyében.

Mint korábban megírtuk, az amerikai elnök és az oktatási intézmény csatározása hónapok óta tart. A Trump-kormányzat arra hivatkozik, hogy a Harvard – más egyetemekkel ellentétben – nem hajlandó teljesíteni Washington követeléseit például a felvételi eljárások, a magatartási szabályok és a személyzeti döntések tekintetében.

A Columbiával az élen kapitulálnak az amerikai egyetemek Trump kultúrháborús offenzívája előtt

Egymással versengve teljesítik Donald Trump feltételeit az amerikai egyetemek, hogy elkerüljék a kormányzati pénzek elapadását. Az elnöki akaratnak a felsőoktatás minősége, illetve a kutatási és szólásszabadság láthatja kárát.