Elővigyázatosságból visszafordult a kiindulási helyére az Air India egyik Boeing 787-8 Dreamliner típusú gépe hétfőn – írja a Reuters. A múlt csütörtökön a légitársaság egy másik ugyanilyen repülője zuhant le közvetlenül a felszállás után az indiai Ahmedabadban.
Az AI315-ös járat Hongkongból Új-Delhibe tartott, amikor a pilóta repülés közben műszaki hibára kezdett gyanakodni. A gép helyi idő szerint 12 óra 20 perckor szállt fel, és 13 óra 15 perc körül landolt ugyanott.
Azt hogy a pilóta milyen problémát észlelt a hét éve üzemben lévő repülőn, egyelőre nem tudni.
Az AI171-es járat múlt csütörtökön csapódott be lakott területre 1,6 kilométerre az ahmedabadi repülőtér futópályájától. A gépen 242 ember utazott, közülük egyetlen férfi maradt életben. A becsapódás helyszínén lévő épületben további legalább 38 ember vesztette életét.
A Boeing 787-8-as egyik feketedoboza már pénteken előkerült, a másikra vasárnap találtak rá a roncsok és a romok között. Az illetékes miniszter korábban azt közölte, hogy a baleset kivizsgálásának jelentése három hónapon belül készül el.