Oroszországnak és Észak-Koreának „minden stratégiai kérdésben azonos a véleménye”

Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.

  • MTI MTI
Oroszországnak és Észak-Koreának „minden stratégiai kérdésben azonos a véleménye”

Az észak-koreai Vonszan kikötővárosban találkozott szombaton Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az észak-koreai állami média beszámolója szerint.

Kim Dzsongun közölte Lavrovval, hogy „minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük”, Phenjan pedig „kész feltétel nélkül támogatni és bátorítani az orosz vezetés által az ukrán válság kiváltó okainak kezelésével kapcsolatban hozott valamennyi intézkedést” – írja a helyi KCNA hírügynökség.

2024-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök is Észak-Koreában járt, ekkor a két ország stratégiai partnerségről állapodott meg, amely szerint kölcsönös katonai segítségnyújtást nyújtanak abban az esetben, ha a két ország valamelyikét megtámadnák.

Lavrov és Kim Dzsongun a nemzetközi helyzetet értékelte, amely során megerősítették „az álláspontok teljes egybeesését”. Az orosz külügyminisztert kérdezték arról is, bevetik-e Észak-Korea csapatait az ukrajnai front más részein is, a miniszter az orosz hírügynökség szerint azt válaszolta, hogy ezt Phenjan dönti el. Szergej Lavrov Észak-Koreából Kínába utazik, hogy részt vegyen a Sanghaji Együttműködési Szervezet július 14-15. között tartandó külügyminiszteri ülésén.

Az orosz külügyminiszter nem csak Észak-Koreával találja meg a közös hangot, a hét első felében a magyar kormányt méltatta a Magyar Nemzet által közölt interjúban.

Szergej Lavrov a Magyar Nemzetben méltatja „a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”

Exkluzív interjút adott az orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek, a töménytelen mennyiségű ukránellenes propaganda mellett a magyar kormányt dicsérte.

Ki a véglény és miért az?

Ki a véglény és miért az?

Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?