Szergej Lavrov a Magyar Nemzetben méltatja „a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”

Exkluzív interjút adott az orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek, a töménytelen mennyiségű ukránellenes propaganda mellett a magyar kormányt dicsérte.

  • HVG HVG
Szergej Lavrov a Magyar Nemzetben méltatja „a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”

Az oroszok mellett „más etnikai csoportok, köztük a magyarok, románok, lengyelek, bolgárok, örmények, beloruszok és görögök is erőszakos ukránosításon estek át. Budapesten jól tudják ezt. Ma Oroszország és Magyarország nyíltan felemeli a szavát honfitársai védelmében. Egyesíteni tudjuk ezzel kapcsolatos erőfeszítéseinket” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Magyar Nemzetnek. A kormánylap az interjút az oldalán nemcsak magyar, hanem orosz és angol nyelven is megjelentette.

Miután a politikus a kisebbségi jogokat sértő törvénnyel próbálta igazolni Oroszország lassan három és fél éve tartó invázióját Ukrajna ellen, elmondta azt is, értékelik „a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját, amely a NATO és az EU állandó brüsszeli nyomása ellenére pragmatikus irányvonalat követ” Moszkvával kapcsolataiban.

Lavrov szerint a szankciók ellenére is fejlődnek a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolataik Magyarországgal, és sikeresen folytatódik az együttműködés „zászlóshajó projektje” is. Ezalatt a külügyminiszter a paksi bővítést érti, elmondása szerint „jelenleg aktív munkálatok folynak” a helyszínen, várhatóan az év végére elkészülnek az erőmű építési és szerelési bázisának létesítményei.

Arra a kérdésre, hogy „mikor tervezi Oroszország »megszállni« Európát?”, Lavrov azt mondta, akik ilyen kijelentéseket tesznek, többet tudnak Moszkva ilyen jellegű terveiről, mint ők maguk. Osztja azoknak a „szakértőknek” a véleményét, akik szerint azért kreálnak a nyugati vezetők ellenségképet Oroszországból, „hogy egyesítsék a társadalmi és gazdasági problémáikba belefáradt lakosságot”.

Az orosz vezetés állítólagos „birodalmi ambícióinál” és a „mitikus orosz fenyegetésnél” ugyanis Lavrov szerint sokkal nagyobb probléma Európában „az infláció, a növekvő munkanélküliség, a polgárok reáljövedelmének csökkenése, az illegális migráció és az ehhez kapcsolódó féktelen bűnözés”.

Lavrov szerint az EU integrációs szövetségből katonai és politikai blokká, egyfajta NATO-függelékké alakul át, amit veszélyes tendenciának tart. „A legmesszebbmenő következményekkel járhat minden európai számára” – mondta a külügyminiszter a folyamatról, miután hosszasan fejtegette azt is, Ukrajna esetében a NATO-hoz való közeledés miatt „nem maradt más választásuk, mint a különleges hadművelet elindítása”.

Zelenszkij a kémbotrányról beszélt a Válasz Online-nak: Nem szeretnék senkit fenyegetni, de tényleg minden a birtokunkban van

Most először adott interjút az ukrán elnök magyar médiumnak a háború kitörése óta. A Válasz Online-nak beszélt többek között Orbán Viktor ukrajnai megítéléséről, a kémbotrányról, az őt ábrázoló plakátokról és arról is, miért követ el szerinte történelmi bűnt Magyarország.