Magyar túlélő az RTL-nek a New York-i lövöldözésről: Az volt a terv, hogy bezárkózunk a szerverszobába, ha bármi történik az emeleten
Vigh Ádám éppen akkor indult volna haza, amikor a lövöldözés zajlott az épületben.
HVG
Hétfő délután négy embert megölt, majd magával is végzett egy 27 éves férfi egy New York-i irodaházban. Kedden az RTL-nek nyilatkozott Vigh Ádám, aki az épületben tartózkodott akkor, amikor a támadás történt.
A férfi éppen hazafelé készülődött este fél hét körül, de még megállt az iroda ajtajában beszélgetni egy kollégájával. Elmondása szerint háromnegyed nyolc környékén a főnöke bement az irodába, és szólt nekik, hogy valami történt, arra kérte őket, hogy ne menjenek sehová. Sokáig semmilyen hivatalos információt nem kaptak, de több helyen olvasták, hogy lövöldözés zajlik, és fegyveres támadó van az épületben.
A férfi egyik kollégája le akart menni a földszintre lifttel, de visszaküldték a rendőrök, így a 35. emeleten kötött ki, ahol széttört üvegeket látott, ezért felment a 41. emeletre, ahol Vigh is tartózkodott.
„Én biztonságban éreztem magam, mert minden ajtó zárva volt. Kinyittattam a szerverszobát, ami elég nagy, és nehéz oda bemenni, ellenben sokkal jobban védhető. Ide menekültünk volna, ha történik valami, ez volt a terv. Szemmel tartottuk a folyosót, hogy ha bárki megpróbál bejönni, akkor beugrunk ebbe a szobába” – magyarázta a férfi az RTL-nek.
Hozzátette, hogy a kiérkező, fegyveres rendőrök ijesztő látványt nyújtottak, a felszólításukra mindenkinek felemelt kézzel, egyesével ki kellett vonulniuk a teremből. A lépcsőházon keresztül felvezették őket a 42. emeletre – ez volt a gyűjtőhely, ahonnan aztán kis csoportokban lifttel lehetett lemenni a földszintre. Minden csoportot egy rendőr kísért. Végül a földszinten mindenkivel egyesével beszéltek az egyenruhások, átnézték az irataikat, és elkérték a telefonszámukat.
A felhőkarcoló, amelyben a fegyveres támadó tüzet nyitott, több nagy pénzügyi cég irodájának és a professzionális amerikai utball-bajnokságot szervező Nemzeti Futball Ligának (NFL) központjának is otthont ad. Eric Adams New York-i polgármester közlése szerint a merénylő az ott dolgozókat vette célba, ám tévedésből rossz liftbe szállít, ezért először a Rudin Management irodájába ment – ennek a cégnek a tulajdonában áll az épület.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.