Vérengzés New Yorkban, négy emberrel és saját magával is végzett egy merénylő

Idén ez már a 254. hasonló eset volt az Egyesült Államokban.

  • HVG HVG
Vérengzés New Yorkban, négy emberrel és saját magával is végzett egy merénylő

Négy embert megölt, majd magával is végzett egy fegyveres merénylő egy manhattani irodaházban hétfőn délután – írja a Guardian. A felhőkarcoló, ahol a merénylet történt több nagy pénzügyi cég irodájának és az NFL központjának is otthont ad.

A merényletben elhunytak között van a New York-i rendőrség egyik tisztje, aki szolgálati idején kívül, biztonsági őrként dolgozott az eset idején. A három másik áldozatról a hatóságok kevés információt közöltek, annyit lehet tudni, hogy két férfiról és egy nőről van szó, illetve egy ötödik, súlyosan megsebesített személyt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Jessica Tisch, a New York-i rendőrség főbiztosa megerősítette, hogy az elkövető egyedül cselekedett, illetve saját magával is végzett. Tisch elmondása szerint a fegyveres, Shane Tamura 27 éves, Las Vegas-i lakos, akinek mentális betegségei vannak, az elmúlt napokban autóval utazott New Yorkba.

Biztonsági kamerák felvétele szerint a fegyveres, miután belépett az épületbe azonnal tüzet nyitott és több emberre is rálőtt. A rendőrség közleménye szerint aztán egy nőt sértetlenül hagyott kiszállni a liftből, amivel aztán felment a 33. emeletre egy ingatlanügynökség irodáihoz, ahol újfent tüzet nyitott és megölt egy embert. Ezután a lépcsőházba ment, ahol végzett magával. 

A Park Avenue 345. szám alatti irodaház egy egész háztömböt foglal el, és az NFL vállalati irodáinak, valamint a Blackstone befektetési cég központjának ad otthont. Itt találhatók a JP Morgan Chase irodái is.

A merénylőnél talált búcsúlevél alapján a CNN arról ír, hogy az NFL-el szemben voltak ellenérzései. A levél szerint Tamura CTE-ben (krónikus traumatikus enkefalopátia, olyan agyi betegség, ami a fejet érő ismétlődő sérülések hatására alakul ki, különösen azokban, akik kontaktsportokat űznek vagy korábban űztek) szenvedett. A rövid, három oldalon leírt, kissé összefügéstelen üzenetben az szerepel, hogy „Terry Long futballcsapatától CTE-t kaptam, és egy gallon fagyállót ittam”, illetve „Nem mehetsz az NFL ellen, különben széttaposnak.” Majd végezetül annyit írt: „CTE krónikus traumatikus enkefalopátia.” Tanulmányozd az agyamat, kérlek, sajnálom. Mondd meg Ricknek, hogy mindent elnézést kérek.”

Terry Long az NFL korábbi játékosa volt, aki 2005-ben hunyt el, halála után vizsgálat mondta ki, hogy öngyilkosságot követett el úgy, hogy megivott egy gallon (3,7 liter) fagyállót. A boncolás során derült ki, hogy Long is CTE-ben szenvedett, mint sokan mások, akik az NFL sportolói közül. A CNN-nek több forrás arról beszélt, hogy fiatalkorában Tamura is amerikai futballista volt.

A CTE az amerikai futball egyik legnagyobb problémája. Az NFL évtizedekig tagadta, hogy bármilyen összefüggés lenne az amerikai futball és az agykárosodásos esetek között, pedig nyilvánvaló, hogy komoly veszélyt rejt magában, ha a sportolók fejjel ütköznek egymásnak, még akkor is, ha sisakot viselnek. A CTE tünetei sokfélék, akár memóriazavarhoz, depresszióhoz, valamint demenciához is vezethetnek. Az elmúlt években viszont a felszerelések tesztelésével és a szabályok módosításával folyamatosan próbálták biztonságosabbá tenni a sportot, amely folyamatot azonban Donald Trump második elnöki ciklusa megakaszthat:

Trump szerint puhányság az agykárosodás, inkább nem is pazarolja erre a kormányzati pénzeket

A régi, puskaporos hangulatnak már nyoma sincsen az NFL és Donald Trump között, a sportliga úgy hódolt be az amerikai elnöknek, mint a techcégek. Vélhetően azt is szótlanul tűrik majd, hogy Trump az egészségügyön, azon belül is traumás agysérülések kutatására és kezelésére szánt összegeken akar spórolni.

Ez a lövöldözés a 254. hasonló eset az Egyesült Államokban a Gun Violence Archive, egy fegyveres erőszakot nyomon követő nonprofit szervezet szerint, amely szervezet azokat az eseteket sorolja ide, amelyeknél (az elkövetőn kívül) négy vagy több ember életét veszti vagy megsérül lőfegyverekkel elkövetett merénylet során.

Nyitókép: AFP / Kyle Mazza / Anadolu

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.