Több száz embert evakuáltak a Dolomitokban sorozatos sziklaomlások miatt

Az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb, hogy a sziklák között ragasztóként működő jég kiolvad, ezzel elindítva a hegyomlást.

  • HVG HVG
Több száz embert evakuáltak a Dolomitokban sorozatos sziklaomlások miatt

Több száz túrázót evakuáltak és számos ösvényt lezártak a Brenta Dolomitokban, Észak-Olaszországban található Cima Falkner lejtőin történt kőomlássorozat után – írja a Guardian. Az elmúlt napokban a térség látogatói hangos robajlásokról, kőomlásokról és vastag porfelhőkről  számoltak be. Egyelőre sérültekről nincs hír és a törmelék is a hegy felső részeiben megállt, így a lakott régió sincs veszélyben.

A régió hatóságainak közleménye szerint az összes, a kőomlások által érintett túra- és mászóútvonalat lezárták, a környéken tartózkodó turistákat pedig evakuálták.

Ezúttal a Cima Falkneren jegyeztek fel kiterjedt sziklaomlást, de szakértők szerint az egész terület eróziós folyamaton megy keresztül, amely a hőmérséklet emelkedésével és a szélesebb körű klímaváltozással függ össze. A sziklaomlásokról szóló jelentéseket követően a geológiai szolgálat kedden egy helikopteres egység támogatásával műszaki ellenőrzést végzett, amely megerősítette, hogy „a teljes csúcsot egy folyamatban lévő geomorfológiai folyamat érinti, amely valószínűleg a permafroszt lebomlásához kapcsolódik”.

A Dolomitokban mindig is előfordultak kőomlások, de a szakértők idén az omlások számának feltűnő növekedésére figyelmeztettek, amit a klímaválság által felerősödött szélsőséges hőség és időjárási események okoznak. „A hegyek definíció szerint az összeomlásra vannak ítélve – nem maradnak örökké olyanok, amilyennek ismerjük őket. Ami most más, az az, hogy ezeknek a folyamatoknak a felgyorsulását látjuk, amit a klímaválság által felerősített hőség és szélsőséges időjárási események okoznak” – fogalmazott Piero Carlesi, az Olasz Alpinista Klub (CAI) elnöke a la Repubblicának.

A folyamat lényege, hogy a sziklarepedésekbe szivárgó víz a hideg időjárás hatására megfagy, akár szét is feszíti a kőzetet, ugyanakkor amíg jég formájában marad, lényegében ragasztóként működik. Az átlaghőmérséklet folyamatos emelkedésével viszont egyre több helyen olvad el a sziklába fagyott jég, ezzel előidézve a kőomlásokat.

A probléma nem csak a Dolomitokban jelent meg, hegymászók és szakértők szerint az Alpok egész területén egyre gyakoribb az erózió és a kőomlások száma is növekszik. Június végén a Mont Blanc rekordot döntő hőhullámot produkált, a hőmérséklet nagy magasságban, beleértve a csúcsot is, hosszabb ideig nulla fok felett maradt.

Mindez különleges kihívást jelent a hegyi vezetők számára is, akiknek a kőomlások miatt rendszeresen kell módosítani az útvonlakat, és külön kellemetlenséget okoz, ha egy hegyi menedék közelében történik az eset, ezzel akár elérhetetlenné téve egy-egy szálláshelyet.

Nyitóképünk illusztráció, fotó: AFP / Geoffrey Bire / Hans Lucas