Rövid időn belül a szélsőjobboldali AfD 6 jelöltje is meghalt Németország legnagyobb népességű tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában – számolt be a BBC. A tartományban szeptember 14-én tartanak helyi választásokat.
A Németország nyugati részén található Észak-Rajna–Vesztfáliában mintegy 18 millióan laknak, a választásokon pedig nagyjából 20 ezer jelölt indul, így statisztikailag nem különösebben meglepő, hogy néhányan a választás előtt meghalnak közülük. A közvélemény arra kapta fel a fejét, hogy az elhunyt jelöltek közül több is az AfD színeiben szerepelt volna a szavazólapon – 4 jelöltjük és 2 tartalék jelöltjük nem érte meg a választást.
A halálesetek annak fényében sem rendkívüliek, hogy a helyi választásokon gyakran indulnak idősebb, már ráérő emberek az országos politikához képest kevesebb stresszel és munkával járó pozíciókért. A most elhunyt jelöltek között is több idősebb, például 66 és 71 éves személy volt.
A rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja a halálesetekkel kapcsolatban, a tartományi belügyminisztérium pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy más pártok jelöltjei közül is voltak, akik meghaltak. Alice Weidel, az AfD nemrég Orbán Viktort is meglátogató elnöke reakciójával ugyanakkor némileg fűtötte az összeesküvés-elméleteket, amikor megosztott egy bejegyzést, amely „statisztikailag szinte lehetetlennek” nevezte a történteket. A párt tartományi alelnöke, Kay Gottschalk már visszafogottabban fogalmazott, szerinte nincs semmi, ami alátámasztaná a közösségi médiában terjedő teóriákat, és az esetek alapos kivizsgálására, valamint az érintett családok magánéletének tiszteletben tartására szólította fel a hatóságokat és a közvéleményt.