Népirtást követ el Gázában Izrael az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint

A testület szerint Izrael négyet elkövetett az ENSZ-nek a népirtás megelőzéséről és szankcionálásáról szóló 1948-as egyezményében felsorolt, népirtásnak minősülő öt cselekmény közül.

  • HVG

Népirtást követett el Izrael a gázai palesztinok ellen az ENSZ vizsgálóbizottsága szerint – írja a BBC.

A testület jelentése szerint megalapozott az a következtetés, hogy a nemzetközi jog által meghatározott öt, népirtást jelentő cselekmény közül négy megvalósult a Hamász 2023. októberi támadása után indított háborúban:

  • csoport tagjainak megölése,
  • súlyos testi vagy lelki sérelmet okozása a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt,
  • a csoport olyan életfeltételek közé kényszerítése, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
  • olyan intézkedés, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása.

Az elfoglalt palesztin területeket érintő jogsértéseket vizsgáló bizottságot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hozta létre 2021-ben. A háromtagú testület vezetője Navi Pillay korábbi emberi jogi főbiztos.

Ahhoz, hogy az elkövetett cselekmények a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948. évi egyezmény hatálya alá essenek, azt is meg kell állapítani, hogy a céljuk kifejezetten a csoport részének vagy egészének az elpusztítása volt.

A testület azt közölte, hogy elemezték az izraeli vezetők nyilatkozatait, és szerintük Jichák Hercog elnök, Benjamin Netanjahu miniszterelnök és a korábbi védelmi miniszter, Joáv Galant népirtás elkövetésére buzdított, s hogy az izraeli hatóságok és biztonság erők Gázában elkövetett cselekményeinek mintázatából népirtás szándékára lehet következtetni.

Izrael nem működött együtt a vizsgálóbizottság tagjaival, nem ismeri el az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának illetékességét, és szerinte a testület és az általa létrehozott bizottságok alapvetően elfogultak Izraellel szemben. Az ország külügyminisztere kedden visszautasította a jelentés megállapításait, „eltorzítottnak és hamisnak” nevezve azokat.

Egy kormányzati szóvivő a három szakértőt a Hamász palesztin terrorszervezet „proxijainak” nevezte, akik teljes mértékben a Hamász hazugságaira támaszkodtak a riport összeállításakor; olyan állításokra, amelyeket szerintük már korábban alaposan megcáfoltak.

A jelentésben foglalt hazugságokkal szemben éppen a Hamász próbált meg népirtást elkövetni Izraelben, megölve 1200 embert, megerőszakolva nőket, élve elégetve embereket, és kinyilvánítva, hogy célja megölni minden zsidót

– írták.

Az izraeli hadsereg az két évvel ezelőtt elkövetett terrortámadásra válaszul háborút indított a Hamász ellen. A szervezet által irányított gázai egészségügyi minisztérium állítása szerint az offenzíva mostanáig közel 65 ezer ember életét követelte. A Gázai övezetben élők újra és újra elhagyni kényszerülnek a lakhelyüket, az épületek több mint 90 százaléka megrongálódott vagy elpusztult, az egészségügyi rendszer, a víz- és élelmiszer-ellátás összeomlott. Augusztusban az ENSZ által támogatott élelmezési válságfigyelő szervezet, az Integrated Food Security Phase Classification (IPC) éhínség sújtotta területnek minősítette Gázát.

(BBC, The Guardian)

https://hvg.hu/vilag/20250822_gaza-ehinseg-ensz-szervezet-izrael

Hozzászólások