A francia fotóriporter, a 37 éves Antoni Lallican pénteken életét vesztette egy orosz dróntámadásban Ukrajna keleti részén, a Donbasz régióban közölte az Európai és Nemzetközi Újságírók Szövetsége (European and International Federations of Journalists) és a Francia Nemzeti Újságírók Szakszervezete (French National Journalists).
Ugyanebben a csapásban megsérült egy Ukrán újságíró, Heorhij Ivancsenko, mindketten olyan védőfelszerelést viseltek, amelyen egyértelműen fel volt tüntetve, hogy a sajtó képviselői, és hozzátették, ez az első alkalom, hogy egy újságíró dróntámadásban veszítette életét Ukrajnában. A két szervezet közleményében leszögezte, elítélik ezt a háborús bűncselekményt, és felszólítják a hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot.
Antoni Lallican halával kapcsolatban Emmanuel Macron is együttérzését fejezte ki. „Honfitársunk, Antoni Lallican fotóriporter az ukrán hadsereget kísérte az ellenállási fronton. Mély szomorúsággal értesültem a haláláról, egy orosz dróntámadás áldozata lett. Őszinte részvétemet fejezem ki családjának, szeretteinek, valamint minden kollégájának, akik életüket kockáztatva tájékoztatnak minket és tanúskodnak a háború valóságáról” - írta posztjában a francia elnök.
Notre compatriote, le photojournaliste Antoni Lallican, accompagnait l’armée ukrainienne sur le front de la résistance.
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) October 3, 2025
J’ai appris avec une profonde tristesse son décès, victime d’une attaque de drones russes.
J’adresse mes condoléances…
De az ukrán hadsereg 4. önálló harckocsi-dandárja is megemlékezett róla, a Szerhij Tomilenko, az Ukrajnai Újságírók Országos Szakszervezetének (NUJU) elnöke pedig a következőket mondta: „Ma Ukrajnában az újságírókra, mint minden civil lakosra, leginkább az emberekre vadászó orosz drónok jelentik a legnagyobb veszélyt. Ők nem a háború járulékos áldozatai, az orosz hadsereg szándékosan vadászik azokra, akik háborús bűnöket próbálnak dokumentálni.”
Lallican fotóit a Le Monde, Le Figaro, a Libération, a Spiegel, a Zeit és a Welt is megjelentették. 2022 márciusában, röviddel azután, hogy Oroszország megkezdte invázióját, Ukrajnába utazott. Utolsó Instagram-posztját szeptember 21-én osztotta meg. „Ahogy a frontvonal közeledik és a tüzérségi támadások fokozódnak, a lakosság száma folyamatosan csökken. Azok számára, akik nem hajlandók elmenekülni a városokból és falvakból, valamint az ott állomásozó katonák számára a tüzérségi tűz és a bombák a mindennapok részei lettek, és most már a kamikázedrónokat is tömegesen vetnek be" - írta képeihez.