Váratlanul bejelentette visszavonulását a politikából a moldovai miniszterelnök

A kormányfő visszavonulása mögött személyes okok állnak.

  • MTI
  • HVG

Dorin Recean moldovai miniszterelnök (képünkön) hétfőn váratlanul bejelentette, hogy mandátuma lejártával visszavonul a politikából.

A kormányfő Chisinauban tartott sajtótájékoztatóján egyben megköszönte a Maia Sandu államfő vezette kormányzó, Cselekvés és Szolidaritás Pártjának (PAS) a belé vetett bizalmat.

Recean kijelentette: szilárd az elhatározása, hogy megbízatása „kormánya megbízatásával párhuzamosan” véget ér, és parlamenti mandátumától is megválik.

Mint mondta, megtiszteltetés volt számára, hogy „különösen nehéz időkben szolgálhatta” a Moldovai Köztársaságot.

Sandu Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott az 51 éves politikusnak „erőfeszítéseiért és teljesítményéért”. „Köszönet néked, Dorin, hogy ezekben a bonyolult időkben mellettünk álltál” – írta.

Igor Grosu, a moldovai parlament házelnöke sietett hangsúlyozni, hogy Recean visszavonulása mögött személyes okok állnak. Azt hangoztatta, hogy a PAS a parlament alakuló ülése után újabb kormányfői megbízást javasolt adni neki, most azonban kénytelen lesz utódjáról gondoskodni.

A nyugatos irányú PAS párt az orosz beavatkozási próbálkozások ellenére meg tudta őrizni abszolút többségét a szeptember 28-i parlamenti választásokon, így képes egyedül kormányt alakítani.

Nyugdíjasdiszkó most vasárnap vagy EU-tagság öt év múlva? Ismerős orosz kampányba futottunk Moldovában a választás előtt

Nálunk is jól ismert álhírekkel és praktikákkal igyekszik Moszkva megnyerni a választókat Európa legszegényebb országában: a kibertámadásoktól a migránsokkal és Sorossal való riogatásig mindent – rengeteg pénzt is – bevetnek a moldovai választás előtt. A kormánypárt eközben az EU kínálta lehetőségekre apellálva próbálja megőrizni többségét, amiről a vállalkozók többségét már meg is győzte, de vasárnap nem ők járulnak az urnákhoz.

Hozzászólások