Lelkes nyugdíjasok ropják a vasárnap délutáni napsütésben a parkban. Legalább százan gyűltek össze a fák között vidáman susogó szökőkút körül, az össztáncot még vagy harmincan követik padokon ülve, papírpohárral a kezükben. Ebben nem is lenne semmi furcsa, a hetvenes-nyolcvanas hölgyek és urak azonban jelenkori diszkóra táncolnak, ki-ki vérmérséklete szerint, épp csak a vonatozás hiányzik a repertoárból. Mögöttük pedig egy hatalmas tábla hirdeti: a program „párbeszéd a generációk között”, amit a chisinaui városi önkormányzat szervezett a nyugdíjasok kedvéért.
„Na, hát pont ilyen látványos és olcsó dolgokkal igyekszik megnyerni magának a kampányban a nyugdíjasokat a polgármester” – jegyzi meg helyi beszélgetőtársunk. Így mindjárt más jelentést kap a buli, különösen, hogy pár méterrel odébb, a moldovai főváros központját átszelő sugárúton egymást érik a pártok sátrai:
Európa egyik legszegényebb országa szeptember 28-án parlamenti választásra készül, ahol a tét az, folytatja-e az ország az uniós integrációt, vagy Grúziát követve egy erős hátraarccal Moszkva felé fordul majd.
Hogy a látszat mennyire csal, arra a chisinaui polgármester önmagában is a legjobb példa. Ion Ceban néhány éve Európa-párti retorikával nyerte el a címet, igaz, pártja, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) szemben áll az Európa-párti kormánnyal, július elején pedig Cebant Románia öt évre kitiltotta az egész schengeni övezetből. Ezt akkor nem indokolták meg, az azonban sokatmondó, hogy az amerikai külügyminisztérium még 2022-ben szankciós listára vette fel a MAN-t az oroszokhoz fűződő viszonya miatt.
Az oroszok a spájzban
A Maia Sandu államfő nevével fémjelzett EU-barát kormányzat szerint az álpártalapítás egyike azoknak a trükköknek, amelyekkel Moszkva igyekszik befolyásolni a lakosságot. A szeptemberi napsütésben persze ki gondol ilyesmikre, az utca túloldalán, a kormány szovjet időket idézően gigantikus épületének homlokzatán hatalmas moldovai és EU-zászló virít. Az út mentén is annyi a csillagos-kék lobogó, amennyit a Fidesz hatalomra kerülése óta összesen nem lehetett Magyarországon látni. A sugárút két oldalán sétálók figyelmét azonban sokkal inkább felkelthetik a pártok által kitelepített sátrak.
Túl nagy élet nincs ezekben, az mindenesetre szembetűnő, hogy a nem túl élénk plakátháborút és a sátorverési versenyt is az a szereplő nyerte meg (a pirosak), amelyiknek az emblémája épp annyira zavarbaejtő, mint a moldáv popzenére ugrabugráló nyolcvanasok.
