„A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden este a Telex kérdésére.
A lap az után kereste meg a Washingtonban tartózkodó külügyminisztert, hogy napközben több hír is megjelent arról, elmaradhat a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett budapesti találkozó közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között.
A külügyminiszter hozzátette: „A háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek. Így van ez az Európai Tanács minden ülése előtt. Így van ez a szankciós csomagokról vagy az európai békekeretről szóló döntés előtt. Nincs új a nap alatt. Most is egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó”
Trump korábban arról beszélt, hogy a budapesti találkozó két héten belül megvalósulhat, alaposan lehűtötte a kedélyeket, hogy kedden Szerej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetése a hírek szerint úgy ért véget, hogy a két külügyminiszter személyes találkozóját sem tartják már szükségesnek.
Azt egyelőre nem tudni, hogy min feneklett meg a két fődiplomata tárgyalása, egy forrás szerint a halasztás azért történt, mert Lavrov más elképzeléseket képvisel az orosz–ukrán háború esetleges befejezését illetően. Ez természetesen azt jelenti, hogy nem csak Lavrov gondolkodik máshogy, hanem az orosz vezetés is, testületileg, az élén Vlagyimir Putyinnal.
Ennek köze lehet ahhoz is, amit már tavasszal is megírtunk: hogy ha a konfliktust a jelenlegi frontvonalak mentén fagyasztanák be (ezt a tervet dédelgeti most Donald Trump), azt Oroszországban nagyon nehéz volna győzelemként eladni, különösen, ha szembeállítjuk az orosz vezetés által 2022-ben megfogalmazott háborús célokkal.
A két külügyminiszter beszélgetésének kudarca után aztán este a BBC írta meg elsőként, hogy a Fehér Házban arra készülnek: a közeljövőben nem lesz Trump-Putyin találkozó. Nem sokkal később pedig maga az amerikai elnök fogalmazott úgy újságirók előtt, hogy nem akar feleslegesen találkozni Putyinnal.
Nyitókép: Facebook / Szijjártó Péter