Oroszország megszerezheti első katonai kikötőjét Afrikában

A kulcsfontosságú kereskedelmi gócpontnak számító Vörös-tengeren Moszkva már régóta szeretne katonai jelenlétet látni.

  • HVG

A szudáni kormányerők tengeri kikötőt ajánlottak fel Oroszországnak – tudta meg a The Wall Street Journal. Ezzel Port Szudán lehet az orosz rezsim első afrikai kikötője, amivel nem csupán a világtengerhez fér hozzá a Kreml, hanem a közeli Szuezi-csatorna miatt logisztikailag kiemelt jelentőséggel bíró Vörös-tengeren szerez fontos pozíciókat.

Arról már korábban is voltak spekulációk, hogy Oroszország kikötőt kaphat Szudán partjainál. A tavaly év végén lezajlott szíriai rezsimváltás után az ottani orosz bázisok jövője kérdésessé vált, így Moszkva elkezdett alternatívákat keresni, ez most beérni látszik, ráadásul úgy tűnik, hogy Tartusz is marad orosz kézen.

A mostani tervek szerint a polgárháborús szudáni kormány októberben az orosz tisztviselőknek benyújtott javaslata alapján Moszkva 25 évig, legfeljebb 300 katonát állomásoztathat náluk, és maximum négy hadihajót – köztük atommeghajtású tengeralattjárókat – dokkolhat Port Szudánban vagy egy másik, meg nem nevezett vörös-tengeri létesítményben.

Mint a témát vizsgáló, korábbi HVG-cikkből kiderül, Putyin már korábban is ambicionálta a vörös-tengeri katonai jelenlétet. A Kreml ebből a megfontolásból tavaly oldalt váltott a szudáni polgárháborúban, és a korábban támogatott Gyorsreagálású Erők helyett már az ország vízkapcsolattal rendelkező keleti felén lévő kormányerőket segíti.

Parttalan orosz jelenlét: a Kreml küldöttei Szíria új uránál kopogtatnak

Moszkva megtartaná a szíriai orosz bázisokat, miközben az ottani katonai kontingens már összecsomagolt, és a távozás véglegesnek tűnik. Az oroszok több helyre is átköltözhetnek, ám Tartusz kikötőjének elvesztése csapást mér Putyin globális geostratégiai ambíciójára, akárhol is talál új bázist.

A WSJ kiemeli: Port Szudánból Moszkva kiváló helyzetben lenne a Szuezi-csatornához vezető és onnan induló tengeri forgalom monitorozására és esetleges fenyegetésére. Itt megy át az Európa és Ázsia közti áruforgalom nagy része, amely a globális kereskedelem 12 százalékát teszi ki.

A szudáni tisztviselőkre hivatkozó amerikai napilap szerint a megállapodás ára, hogy Oroszország hosszú távon elköteleződik a kormányerők mellett, és fegyverrel támogatja a rezsimet. A cikk hozzáteszi: borítékolható, hogy ez konfliktushoz fog vezetni az Egyesült Államokkal és Európával, ahogy az idáig 150 ezer halálos áldozattal és 12 millió menekülttel járó szudáni polgárháborút is tovább súlyosbíthatja.

A szudáni pokol újabb bugyra – Ruanda-típusú népirtás folyik al-Fasirban

Miközben a világ az ukrajnai és a gázai háborúra figyel, Szudánt a legsúlyosabb humanitárius válság sújtja, a népirtás bevett stratégiává vált. A szervezett hadseregként működő Gyorsreagálású Erők modern fegyverekkel mészárolja a nem arab, fekete bőrű lakosságot Dárfúrban a két és fél éve tartó polgárháború legújabb borzalmaiban.

Hozzászólások