„Egyetlen dolgot tudok mondani, az én feladatom, hogy hidat képezzek a Budapest és Kijev közötti tárgyalásokon” – nyilatkozta a Magyar Hangnak még csütörtök este Sándor Fegyir budapesti ukrán nagykövet, aki diplomataként hivatalból nem akarta kommentálni Volodimir Zelenszkij szavait.
Amikor arról kérdezték, hogy elmegy-e az Ukrajna budapesti nagykövetsége előtti tüntetésre, amit az Apáti Bence-féle Nemzeti Ellenállás Mozgalom hirdetett meg, illetve, hogy beszél-e a rendezvény egyik szónokával, Szijjártó Péter külügyminiszterrel, azt válaszolta, hogy Magyarország is demokratikus állam, ő pedig posztjából fakadóan tartja magát a protokollhoz. Hozzátette, ha az utcán álló fél kérdést intéz hozzá, válaszolni fog neki, de ha nincs kérdés, válasz se lesz.
https://hvg.hu/itthon/20260306_szijjarto-ukran-nagykovetseg-tuntetes-zelenszkij
Bár az ukrán-magyar kapcsolatok ismét a mélypontra süllyedtek, Fegyir válaszából úgy tűnik, hosszabb távú következtetést ebből nem vonna le. „Az, hogy tavasszal a folyó megárad, nem jelenti azt, hogy elmossa az összes hidat” – tette hozzá, és diplomatikusan fogalmazott akkor is, amikor Orbán Viktor azon feltételezése került szóba, hogy Ukrajna a magyar kormány leváltását szeretné, és támogatják a Tisza Pártot is.
„Az elmúlt hónapokban Magyarországon felavattuk az egyik legismertebb ukrán költőnő, Leszja Ukrajinka szobrát, és arra készülünk, hogy Ukrajnában pedig felavassuk II. Rákóczi Ferenc szobrát. Én az eredmények embere vagyok, és ez két eredmény” – mondta a Magyar Hangnak.
Sándor Fegyirt kinevezése óta többször is bekérette Szijjártó Péter. A külügyminiszter legutóbb arra hivatkozott, hogy ukrán vezetők fenyegető üzeneteket fogalmaztak meg, hogy beavatkozzanak a magyarországi választásba.
A nagykövet pénteken megjelent a Terrorelhárítási Központ (TEK) budapesti központjának bejáratánál, miután kiderült, hogy kiutasítják az országból a két Ukrajna felé tartó pénzszállító autó kísérőit, de nem jutott be az épületbe.
Ukrajna magyarországi nagykövetségének Facebook-oldala szerint a hét ukrán állampolgárt azóta elengedték. „Jelenleg már biztonságban vannak, és átlépték az ukrán határt. Konzuljaink megadták számukra a szükséges segítséget” – idézik Andrij Szibiha ukrán külügyminisztert, aki korábbi nyilatkozatában szankciókat is belengetett Magyarország „túszszedő” akciója miatt.
https://hvg.hu/vilag/20260306_szibiha-ukrajna-szankciok-magyar-allami-banditizmus