Szerbia Kínától vásárolt CM–400 típusú szuperszonikus ballisztikus rakétákat – erősítette meg Aleksandar Vucic szerb elnök a belgrádi közszolgálati televízióban (RTS) csütörtök este.
Az államfő közölte: Szerbia jelentős számú rakétával rendelkezik, „és még többet is be fogunk szerezni”. Hozzátette azt is, hogy a szerb hadsereg sikeresen integrálta a kínai rakétákat az ország által használt orosz gyártmányú MiG–29 vadászgépekre.
Vucic arra reagált, hogy néhány nappal ezelőtt egy katonai témájú szakfórumon fényképek jelentek meg a szerb hadsereg tulajdonában lévő harci repülőgépekről. A beszámolók szerint az egyik egy kínai gyártmányú, nagy hatótávolságú CM–400 levegő-föld rakétával volt felszerelve, egy másik pedig LS–6 típusú, szintén kínai gyártású légibombát hordozott. A szerb elnök nem közölte, mennyibe kerültek a kínai eszközök.
Rendkívül drága rakétákról van szó. Kaptunk egy kisebb kedvezményt
– fogalmazott Vucic, hozzátéve, hogy a nagy romboló erejű fegyverek hatótávolsága 200 és 400 kilométer között van.
Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök már a sajtóban korábban megjelent találgatásokra reagálva csütörtökön azt mondta, egyeztetni fog az ország NATO-szövetségeseivel a szerb hadi felszerelésről, ugyanakkor nem számít arra, hogy Szerbia a szomszédai ellen használná fel a fegyvereket. A horvát kormányfő kijelentésére reagálva Aleksandar Vucic azt mondta, „nem Zágráb fogja eldönteni, hogy Szerbia milyen fegyverekkel rendelkezzen”. Mint mondta, aggodalomra ad okot Pristina, Tirana és Zágráb szövetsége, ezért Szerbiának is erősnek kell lennie.
„Mi nem támadhatjuk meg a NATO-országokat, Albánia és Horvátország is NATO-tag, és nem is akarjuk őket megtámadni. Úgy gondolom azonban, hogy nekik ez az egyetlen szándékuk, csak a megfelelő pillanatra várnak. Szerbiának elegendő elrettentő ereje van ellenük” – fogalmazott a szerb elnök. Horvátország, Albánia és Koszovó 2025 márciusában írt alá védelmi és biztonsági együttműködési megállapodást, amit Szerbia az ország biztonságát fenyegető lépésként értékelt.