Baka András az ENSZ bizalmi válságáról beszélt a szervezet közgyűlésén

Baka András szerint Magyarországnak is tettekkel kell újra kiérdemelnie a partner országok előző években elvesztett bizalmát.

  • HVG

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.

Magyarország nevében felszólalva hangsúlyozta: egyetlen ország sem állhat a törvények felett, és nem mérhetjük más mércével szövetségeseinket, mint a többi országot. Ugyanakkor azt is hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy hátat kell fordítani az ENSZ-nek.

„Szükségünk van rá, és arra is, hogy működjön” – fogalmazott Baka András. Mint mondta, az ENSZ-nek cselekvőképesnek kell lennie, valamennyi tagállamával méltányosan kell bánnia, és mindenkire ugyanazokat az elveket kell alkalmaznia.

Figyelmeztetett, hogy az ENSZ-be vetett bizalmat nem lehet kikövetelni, azt csak kiérdemelni lehet.

https://hvg.hu/vilag/20260923_emmanuel-macron-ensz-kozgyules-egyesult-allamok-new-york

Felszólalásában Baka András kitért Magyarországnak az áprilisi választás után megváltozott helyzetére is. Mint mondta, áprilisban a magyar nép a demokratikus megújulás mellett szavazott, és többet várt, mint pusztán egy kormányváltást.

Partnereink bizalma nem tér vissza egy választás vagy egy beszéd hatására. Magyarország azt kéri, hogy tettei alapján ítéljék meg

– tette hozzá, azt ígérve, hogy az Európai Unió megbízható tagja, a NATO elkötelezett szövetségese és az Egyesült Nemzetek aktív tagja leszünk. Azt is leszögezte, ezek a partnerségek nem vesznek el Magyarország szabadságából, hanem védik azt.

Ma Ukrajna küzd függetlensége megőrzéséért. Magyarország elítéli Oroszország teljes körű, támadó háborúját, amely sérti az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi jogot

– jelentette ki, miután Magyarország szabadság iránti elköteleződésére és 1956-os örökségére utalt.

Később kitért a gázai konfliktusra is, amellyel kapcsolatban a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartására szólított fel, hozzátéve, hogy minden államnak joga van az önvédelemhez.

https://hvg.hu/vilag/20260923_trump-ensz-kozgyules-ukrajna-iran-gronland-dania-kuba-szuperintelligencia

Nyitókép: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Hozzászólások