Netanjahu élete egyik legkönnyebb döntésének nevezte Irán megtámadását

Benjamin Netanjahu az ENSZ-ben beszélt az Irán elleni háborúról, miközben több ország képviselői kivonultak felszólalásáról.

  • HVG

Irán megtámadása „volt az egyik legkönnyebb döntés, amelyet valaha is meg kellett hoznom” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés 81. ülésszakának csúcsszintű vitáján felszólalva New Yorkban csütörtökön az MTI beszámolója szerint.

Az izraeli kormányfő felszólalásának kezdetekor a közgyűlés terméből több tucatnyian kivonultak – őket Netanjahu a beszédében „erkölcsileg gyáváknak” nevezte.

Azt mondta, Izrael saját maga mellett számos olyan országot is véd harcával, amelynek delegáltjai a beszédéről kivonultak. Hozzátette: olyan is van köztük, amelynek vezetői titokban köszönetet mondtak az izraeli kormánynak, amiért „kiiktatták Irán nukleáris fegyvereit”. Valójában nincs bizonyíték arra, hogy Irán rendelkezett volna nukleáris fegyverekkel, az izraeli-amerikai csapások a síita állam nukleáris létesítményeit rongálták meg.

Az iráni háború lezárása hónapok óta okoz megoldatlan kihívást az Egyesült Államoknak, miközben a konfliktus miatt blokád alatt tartott Hormuzi-szoros és az Iránnal szövetséges jemeni húszi lázadók által veszélyeztetett Báb el-Mandeb-szoros miatt számos országban okoz gondott az üzemanyagárak emelkedése.

Izraelt a Gázában és Libanonban folytatott hadműveletei miatt érik egyre hevesebb bírálatok. Egy ENSZ-vizsgálóbizottság korábban azzal vádolta Izraelt, hogy népirtást követett el a gázai palesztinok ellen, Izrael határozottan visszautasította a vádakat.

A háborút a Hamász vezetésével 2023. október 7-én Izrael déli része ellen intézett támadás váltotta ki, amelynek során mintegy 1 200 ember vesztette életét, 251 embert pedig túszul ejtettek. Izrael válaszul katonai hadműveletet indított Gázában; a terület egészségügyi minisztériumának adatai szerint a hadművelet során több mint 73 920 ember halt meg.

Arra, hogy Gázában Izrael önvédelme mellett is biztosítani kell a humanitárius jogok érvényesülését, csütörtöki felszólalásában Baka András, magyar köztársasági elnök is emlékeztetett.

Nyitókép: ANGELA WEISS / AFP

(MTI, BBC)

Hozzászólások