A Pentagon bejelentette, hogy élőben közvetítik egy volt katona kivégzését
Nidal Hasan katonai pszichiáter 2009 novemberében a texasi Fort Hood támaszponton 13 embert megölt és sokakat megsebesített.
Szerintük bemocskolná a nemzet és a hadsereg becsületét is egy ilyen show-műsor.
Hetvenkét nyugalmazott amerikai tábornok, admirális és más magas rangú katonatiszt kéri az amerikai kormányt, hogy tegyenek le arról, hogy élőben közvetítsék Nidal Hasan kivégzését – írja a BBC.
„Arra kérjük az elnököt, a kongresszusi képviselőinket és a polgártársainkat, hogy akadályozzák meg ezt a hatalommal való visszaélést” – írták a levelükben, amelyben azt is kifejtették, hogy az élő közvetítés mártírrá tenné a tömeggyilkost.
Azzal is érveltek, hogy egy nyilvános kivégzés megsértené az amerikai alkotmányban foglalt, a kegyetlen és szokatlan büntetések elleni védelmet. Azt is kijelentették, aminek ünnepélyes és komoly büntetésnek kellene lennie, azt így show-műsorrá változtatnák. Úgy vélik, egy ilyen műsor a hadsereg és a nemzet becsületét is bemocskolná.
A Pentagon a múlt héten jelentette be, hogy élőben fogják közvetíteni a halálra ítélt Nidal Hasan golyó általi kivégzését, amit december 3-ára terveznek.
Nidal Hasan katonai pszichiáter 2009 novemberében a texasi Fort Hood támaszponton 13 embert megölt és sokakat megsebesített.
Hasan az amerikai hadsereg pszichiátereként szolgált, amikor 2009-ben, a texasi Fort Hood katonai bázison 13 embert ölt meg, amikor tüzet nyitott a gyanútlan katonákra. Tettét azzal indokolta, hogy így akarta megakadályozni, hogy a katonák Afganisztánba kerüljenek, ahol muszlimokat ölnének meg. A bíróság előtt szinte alig védekezett, az esküdtszék előtt kijelentette: a bizonyítékok alapján látható, hogy ő volt a lövöldöző. Saját magát olyan katonának írta le, aki oldalt váltott.
Már többen is tiltakoztak a nyilvános kivégzés miatt. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk azt mondta, a halálos ítélet végrehajtásának élő közvetítése egyenértékű a nyilvános kivégzéssel, és megsértené a kínzás tilalmát.
Elítélte a tervet Timothy Broglio érsek, aki a katonai szolgálatot teljesítő katolikusok számára nyújtott lelkipásztori szolgálatokat felügyeli az Egyesült Államok hadseregében. Broglio azt is közölte, hogy egy katolikusnak, amennyiben beosztanák a kivégzőosztagba, kérnie kell, hogy mentsék fel a feladat alól, ugyanis ez szemben áll az egyház tanításaival.
Timothy Broglio, az amerikai hadseregben szolgáló katolikusok fő lelkipásztora közölte, hogy a kivégzőosztagban való részvétel ellentétes az egyház tanításaival.
A múlt héten Donald Trump elnök azt mondta, hogy „teljes mértékben” támogatja, illetve jóváhagyja az élő közvetítés tervét, ugyanakkor egyes kormányzati tisztviselők most már inkább ellenzik. A CBS arról számolt be, hogy Trump kedden még nem hozott végleges döntést az élő közvetítésről.
Nyitókép: Nidel Hasan. Fotó: AFP / Bell County Sheriffs Department