Gulyás szerint békepártiság jele, hogy az USA rakétákat küld Ukrajnának - élőben a kormányinfóról
Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Percről percre közvetítjük.
A palackokba földet szórnak, hogy stabilan álljanak. Az épülethez agyagot, cementet és egyéb anyagokat is felhasználtak.
Nagyjából 45 ezer újrahasznosított műanyagpalackból építettek könyvtárat a helyi gyerekek számára egy ghánai településen – írta az MTI.
A ghánai fővárostól néhány kilométerre fekvő Kokrobite a régió legkevésbé fejlett közösségeinek egyike, ahol a családok többsége a halászatból él, és nem engedheti meg magának a gyerekek megfelelő taníttatását. „A fiatalok számára lesz internet-hozzáférés, könyveket fognak olvasni, és közös tanórákon vehetnek részt. Lesz végre egy hely, ahol jól érezhetik magukat” – mondta Martial Zohoungbogbo ghánai-benini építész, a „palackház” megalkotója, aki 30 évvel ezelőtt érkezett a közösségbe.
Zohoungbogbo annak idején egy német építésztől tanulta el, miként lehet műanyagpalackok segítségével építkezni. A még nem teljesen kész épülethez kétféle méretű palackot használtak: a földdel megtöltött és szorosan egymáshoz kötözött nagyobbak képezik a „téglákat” a falakhoz, míg a kisebbeket rétegesen helyezték le, hogy oszlopokként működjenek. Az épülethez agyagot, cementet és egyéb anyagokat is felhasználtak.
Egy újrahasznosítással foglalkozó vállalattól vásárolták meg a palackokat, amelyek megtöltésében a helyi iskolás gyerekek is részt vettek. Az építész szerint a „palackház” nem csupán környezetbarát, hanem tartós és biztonságos is, de ami a legfontosabb, hogy szükség esetén könnyen helyreállítható és megfizethető a helyiek számára.
A Xianhuanet oldalán több fotót is megosztottak a palackokból épült könyvtárról.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Percről percre közvetítjük.
Később biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatja az ország bejárását.
Több világörökségi védelmet élvező épület is van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kínálatában.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.
A politikus szerint minden jelöltnek mérlegelnie kell, hogy az indulása hozzátesz-e az ország jövőjéhez.