Kétszáz éves tölgyek kerültek veszélybe Kiskunhalason

A helyi fürdő fejlesztése miatt évszázados fákat vágnának ki, azonban a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a fákat megfelelő technológiával át lehetne ültetni.

  • hvg.hu
Kétszáz éves tölgyek kerültek veszélybe Kiskunhalason

Öt, nagyjából kétszáz éves kocsányos tölgyet vágnának ki Kiskunhalason a helyi fürdő fejlesztése miatt – adta hírül az RTL Klub esti híradójában. A csatorna szerint a fákat egy helyi civil csoport védi, azonban a térség fideszes képviselője, Bányai Gábor azt állítja, hogy a fürdő húszmilliárdból készülő fejlesztéseit már nem lehet leállítani.

A fákat szakértő is látta, aki jelentésében azt írta: „pont a legegészségesebb fákat gondolták kivágni, s a betegeket visszahagyni”. A szakértő kiemelte, hogy a fák koruk miatt genetikai értéket is hordoznak magukban.

Bányai Gábor szerint a fákat azonban nem kell temetni: megfelelő technológiával úgy ültethetők át, hogy életben maradhatnak.

(Csatolt képünk illusztráció!)

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.