Bejelentették, ki lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Gajdos László egy olyan környezetgazdászt nevezett ki, aki negyed évszázada foglalkozik az éghajlatpolitikával.

  • HVG

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár – jelentette be a Facebookon Gajdos László Élő Környezetért Felelős miniszter.

Gajdos azt írja a szakemberről: Kelemen Ágnes „negyedszázados éghajlatpolitikai tapasztalattal veszi át a terület irányítását. A magyar államigazgatásban, az Európai Bizottságnál, a versenyszférában és a civil szektorban szerzett sokoldalú gyakorlata a biztosíték a hazai klímastratégia megerősítésére.”

Gajdos úgy fogalmaz: „Az előttünk álló időszak legfontosabb feladata az éghajlatváltozási szempontok határozott és azonnali érvényesítése lesz a hazai vízgazdálkodásban. Ágnes széles körű nemzetközi és hazai rálátása a záloga annak, hogy az Élő Környezetért Felelős Minisztérium modern, tudományos alapokon nyugvó válaszokat adjon a vízhiány és a klímaválság kihívásaira.”

Bár a Tisza Párt jelezte, hogy még pénteken bejelentik az államtitkárokat, ez eddig nem történt meg, de Gajdos László miniszter már korábban is megnevezte több munkatársát: még pénteken elmondta, tényleg államtitkár lesz az előző kormány agrárminisztériumának főosztályvezetője, Kőrösi Levente, ő kapja az Élő Környezetért Felelős Minisztérium természetvédelemért és állatjóllétért felelős államtitkári pozícióját.

A természetvédelmi helyettes államtitkár Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója lesz, akivel interjút is készítettünk:

Sipos Katalin: Karboncsőlátás, ha csak a klímaváltozásra koncentrálunk a környezetvédelemben

Hozzászoktunk a karbonlábnyom-logikához, csakhogy az ökológiai válsághoz más megközelítés kell – véli Sipos Katalin, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium újdonsült helyettes államtitkára, aki az alábbi interjút még kinevezése előtt, a WWF Magyarország igazgatójaként adta a HVG-nek. Egyebek mellett arról kérdeztük, hogyan mérhetők az élő környezet hasznai úgy, hogy a cégek is el tudják számolni, amit érte tesznek?

Valamint Gajdos László bejelentette azt is, Kertész-Káldosi Zsuzsanna környezetmérnök, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt szakmai igazgatója lesz a környezetvédelemért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár.

Hozzászólások